NB II

Hetet rúgott a Szpari, hengerelt a Puskás

  • ivan

Az NB II vasárnapi fordulójában nyerni tudott a listavezető Soroksár, a Puskás Akadémia. a Balmazújváros és a Nyíregyháza is.

A Nyíregyháza Spartacus 7-0-ra győzött a Cigánd SE otthonában a labdarúgó NB II vasárnapi, 19. fordulójában.A másodosztályban újonc nyíregyháziak legutóbb szeptember közepén tudtak idegenben nyerni. "Az eredmény önmagáért beszél, helyén kezelve a dolgot 7-0-ra azért nem lehet véletlenül nyerni idegenben. Sok olyan dolgot láttam, amit majd tavasszal még jobb minőség, még precízebben és gyorsabban végrehajtva szeretnénk majd megvalósítani. Legutóbb azt mondtam, áttörtünk egy pszichés gátat, most szakmailag is sokat léptünk előre. Azt kértem a játékosoktól, most örüljünk együtt a sikernek, de ne feledjék, a jövő héten vár még ránk egy újabb nagy feladat" - nyilatkozta a fölényes győzelmet követően Véber György, a nyírségiek vezetőedzője. 

A listavezető Soroksár egy góllal győzött a Szolnok vendégeként. A fordulót megelőzően harmadik helyezett Balmazújváros szintén 1-0-ra nyert a teljes második félidőt emberhátrányban töltő Kisvárda otthonában, így a két együttes helyet cserélt a tabellán.

Sándor Györgyék hozták a kötelezőt, a Puskás Akadémia simán verte a Budaörsöt / Fotó: pfla.hu

Bognár György menesztése után egyre jobb formát mutat a Puskás Akadémia. A felcsútiak ezúttal a Budaörs csapatát fogadták és igen korán, már az első félóra végére eldöntötték a három pont kérdését. A Puskásban Lencse László duplázni tudott, Sándor György valamint Pekár László iratkozott még fel a gólszerzők közé. A Budaörsöt irányító Bognár György újabb vereséget könyvelhetett el, a vendégek már csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően nem állnak kieső helyen.

A Zalaegerszeg úgy kapott ki a Kozármisleny ellenében, hogy a kék-fehérek a 87. percben még 1-0-ra vezettek, azonban a hajrában a baranyaiak megfordították az eredményt. A Békéscsaba gól nélküli remit játszott a Szegeddel, míg a Sopron a Cegléd ellen játszott döntetlent. A Csákvár az első félidőben mutatott játékának köszönhetően 3-0-ra verte a Siófokot.

A tabellát továbbra is a Soroksár vezeti, megelőzve a Balmazújvárost és a Puskás Akadémiát. A hátső régióban egyre reménytelenebb helyzetben a SZEOl, a Cegléd, a Cigánd és a Budaörs.

Jól járt, aki olvasta a forduló beharangozóját, hiszen kettes kötésünk probléma nélkül leesett.

2016-12-04;9117
211147