Darts

Nem lesz Van Gerwen-Taylor döntő a 2017-es világbajnokságon!

Már most biztosra lehet tudni, hogy nem a jelenkori darts két világklasszisa fog megküzdeni egymással a 2017-es PDC-világbajnokság fináléjában.

A vasárnap véget érő Players Championship Finals volt az utolsó torna a december 15-én rajtoló PDC-világbajnokság előtt, vagyis nincs több lehetőség pénzgyűjtésre, így a jelenlegi ranglista alapján készül majd el a sorsolás. Azt azonban már előre tudni lehet, hogy az első négy kiemelt, hogyan fog elhelyezkedni a táblán.

A rekordot felállító, idén 25 tornagyőzelmet arató Michael van Gerwen, mint világelső a főtábla legtetejéről indulhat harcba a második vb-trófeájáért, míg a kétszeres címvédő Gary Anderson a tábla legalján kap helyet. A harmadik kiemelt, a 2014-es döntős Peter Wright a második, vagyis Anderson ágára kerül, míg a negyedik kiemelt, a vb-rekorder Phil Taylor az első, tehát van Gerwen ágára. Így tehát az már biztos, hogy az angol és a holland világklasszis a döntőben nem találkoztak, amennyiben nem borul a papírforma, akkor az elődöntőben nézhetnek farkasszemet egymással. 

Taylor negyedében lesz az ősi riválisa, az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld és a tanítványa, a két vb-címmel büszkélkedő Adrian Lewis is. Az "öregnek" tehát pokoli nehéz feladata lesz, ha el szeretné hódítani a 17. világbajnoki győzelmét. 

Ki nyeri a 2017-es PDC-világbajnokságot?
   szorzói
Játékos Odds
Michael van Gerwen 1.70
Gary Anderson 7.25
Phil Taylor 9.00
Peter Wright 13.75
Adrian Lewis 28.00
Dave Chisnall 29.00
James Wade 32.00