NB I

Nyert a Fradi, bukott a Vasas, tovább szenved a Loki

A Ferencváros hozta a kötelező győzelmet, ám a Vasas botlott. Továbbra is képtelen nyerni a Debrecen.

A 17. forduló hat mérkőzésén egyetlen egy pontot szereztek csupán a vendéglátók, ám az előzetes oddsok ismeretében ez nem meglepetés.

Ezúttal nem szerepeltek jól az újoncok, a Mezőkövesd csak egy ikszre volt jó az Újpest ellen Kecskeméten. A borsodi gárda ezzel pontszámban tartja az egypontos különbséget a lila-fehérek előtt.

Beelőzte azonban Pintér Attila csapatát a Haladás gárdája, amely október közepe után nyert ismételten bajnokit. A zöld-fehérek a DVSC-t fektették kétvállra 1-0 arányban, amellyel a mérkőzés előtt ajánlott tippünk is tökéletesnek bizonyult.

Mint ahogyan 2.30-ért nagyon szép tippet fogtunk a DVTK sikerével. Horváth Ferencék számára igen kedvező volt a forduló, hiszen a Paks ellen aratott sikerükkel helyet cserélt a két fél és immáron a tolnaiak állnak a 11. pozícióban. Úgy tűnik, hogy a DVTK bárhova megy albérletbe, az jól sül el.

Kikapott azonban a Vasas a fővárosi rangadón, ezzel hétmeccses veretlenségi széria ért véget. A győztes Honvéd pontszámban pedig ideiglenesen meg is előzte a Videoton csapatát és már a harmadik helyen állt, három pontra a listavezetőtől.

Ha nem is jó játékkal, de végül Ryu és Djuricin góljaival 2-0-ra nyert a Ferencváros a Gyirmót ellen. Úgy tűnik ezzel, hogy a győriek sorsa kezd megpecsételődni, míg a Fradi a sikerével nyomást helyezett a Vidire.

A Videoton Danko Lazovics duplájával nem csak a kötelező sikert hozta, de 3/3-as mutatóra emelte a játéknapra leadott tippjeinket.

2016-11-26;212
209575