Darts

Biztosra vesszük a Varázsló és a Kobra továbbjutását

Pénteken 32 mérkőzéssel kezdetét veszi a 20 állomást megkoronázó Players Championship Finals. A nyitónapon két szakaszban és két táblánál bonyolítják le ezt a rengeteg összecsapást, először a délutáni meccseket vesszük górcső alá.

Az első játéknap délutáni szakaszának tutijai

Több olyan mérkőzést is találunk a kínálatban, ahol 1.20 körül fizetnek a favoritra. Ezek közül Simon Whitlock és Jelle Klaasen sikerét tartjuk a legbiztosabbnak, akik olyan ellenfeleket kaptak, akiknek meglehetősen kicsi a nagy színpad rutinjuk. Az ausztrál Varázsló a világranglista-73. Matthew Edgerral méri össze tudását, míg a holland Kobra a 80. Simon Stevensonnal találkozik. Mindkét nem túl ismert angol dartsosnak már az is nagy dolog, hogy kvalifikálni tudták magukat. Edgar ezt elsősorban az utolsó, 20. versenyen elért negyeddöntőjének köszönheti, míg Stevenson még a 12. állomáson jutott el a legjobb nyolcig. Ezek szép eredmények, de a Players Championship-tornák, ha nem is egy sufniban, de közel sem olyan körítéssel zajlanak, mint a nagydöntő. A kamerák előtt, nagy színpadon sokkal nehezebb teljesíteni, főleg, ha valakinek nincs meg ehhez a rutinja. Arról ugye már nem is beszélve, hogy Whitlock és Klaasen klasszis, jóval komolyabb játékerővel bíró játékosok. Az aussie egyébként 4-0-ra áll Edgar ellen, rendre kisebb tornákon találkoztak, és ha azokon nem sikerült az angolnak meglepetést okoznia, akkor valószínűleg most sem fog. 

hatharom.com
Whitlock + Klaasen
@1.40

 

Debütál a hatharom.com vadiúj tippjátéka!
Az Amerikában méltán népszerű ágrajzos játék során előre megtippelheted a torna összes meccsét. Mindezt ráadásul most értékes nyereményekért teheted. Részletekért kattints ide!

 

Az első játéknap délutáni szakaszának legnagyobb értékkel kecsegtető tippje

Találunk még jó néhány olyan mérkőzést, ahol rutinos PDC-harcosok találkoznak olyan játékossokkal, akik viszont nincsenek hozzászokva az efféle felhajtáshoz, ami egy major tornát körülveszi. Ilyen a walesi Jonny Clayton is, aki először kvalifikálta magát erre a tornára, igaz, neki némi rutinja a tavalyi Gand Slamről azért van, de azóta nagy színpadon nem játszott. Ügyes játékos, a Players Championshipben volt elődöntője és negyeddöntője is, ugyanakkor a tavaszi versenyeken nem igazán brillírozott. Ezt is figyelembe véve egyértelműen Darren Webstert tartjuk az esélyesebbnek, aki ott volt az idei Grand Slamen és Phil Taylornak kiosztott egy 5-0-át - a legenda persze közel sem hozta a legjobbját. 2-1 az egymás elleni mérlegük Webster javára, és mindegyik meccsüket 2016-ban vívták. Nem lesz könnyű mérkőzés az angolnak, de inkább 65-35-re adjuk az esélyeket, így az 1.80-ban látunk értéket.

Az első játéknap délutáni szakaszának lutrija

Elképzelhetetlen, hogy itt-ott ne boruljon a papírforma, de nyugodt szívvel csak Jermanie Wattimenát merjük ajánlani, aki ugyan csak szolid, 2.10-es underdog, de mivel véleményünk szerint egy hasonló képességű játékossal találkozik, így ennyiért is megéri. Joe Murnant semmivel sem tartjuk jobb dartsosnak, ugyan a világranglistán előrébb helyezkedik el, és valamivel jobb eredményei is vannak, de ő három évvel korábban csatlakozott a profikhoz. A holland is kezdi már felvenni a PDC ritmusát, egyre jobb eredményeket szállít, és egyre több kamerás tornán tűnik fel, elég sok European Tour-állomáson is láthattuk játszani. Nyilván van még hova fejlődnie, de Murnan nem az a kaliber, akit ne győzhetne le. 


Players Championship Finals, első kör (november 25, péntek délutáni szakasz):
   szorzói alapján
Kezdés Mérkőzés Odds Odds
13:45 Joe Cullen-Steve Brown 1.25 3.20
13:45 Jmes Wilson-Vincent Kamphuis 1.25 3.30
14:15 Joe Murnan-Jermanie Wattimea 1.60 2.10
14:15 Ian White-Keegan Brown 1.30 2.80
14:45 Justin Pipe-Andy Jenkins 1.40 2.35
14:45 Chris Dobey-Mick McGowan 1.25 3.25
15:15 Darren Webster-Johnny Clayton 1.80 1.80
15:15 Jelle Klaasen-Simon Stevenson 1.15 4.10
15:45 Josh Payne-Mark Walsh 1.55 2.15
15:45 Simon Whitlock-Matthew Edgar 1.22 3.50
16:15 Vincent van der Voort-Andrew Gilding 1.60 2.05
16:15 Cristo Reyes-Berry van Peer 1.40 2.50
16:45 Christian Kist-Ricky Evans 1.65 2.00
16:45 Jamie Caven-Jamie Lewis 1.90 1.70
17:15 Dave Chisnall-Kevin Painter 1.20 3.65
17:15 Robert Green-Devon Petersen 1.45 2.40