Darts

Jön az utolsó felvonás a világbajnokság előtt

Pénteken az angliai Mineheadben elrajtol a Players Championship nagydöntője, amely a december 15-én kezdődő világbajnokság előtti utolsó nagy megmérettetés.

Az első és a második körben 6, a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben 10, az elődöntőben és a döntőben pedig 11 leget kell nyerni a győzelemhez.

Nem tekint vissza nagy múltra ez a torna, ez lesz ugyanis mindössze a kilencedik alkalom, hogy megrendezésre kerül, viszont elég jó alapot nyújt a december közepén rajtoló világbajnokságra. Akik itt eljutnak a végjátékba, azok általában Londonban sem okoznak csalódást. Immáron ötödik alkalommal Minehead városa ad otthon a megmérettetésnek, amely helyszín a UK Open Finals miatt is ismert lehet, arra szintén a Butlins Resortban szokott sor kerülni. A szezonban összesen 20 Players Championship-versenyt rendeztek, és az ezeken legjobban szerepelő 64 játékos vehet részt a nagydöntőben. Az elmúlt években csak 32 fő alkotta a mezőnyt, idénre ezt megduplázták, és ennek köszönhetően az összdíjazás is nagyobb lett, ezúttal 400 ezer angol fontot osztanak szét, amiből 75 ezret tehet zsebre a bajnok.

Miután a Players Championship-versenyeken elért eredmények alapján felállított ranglistát vették figyelembe a főtábla kialakításánál, így már az első körben igen komoly párosítások jöttek össze, hiszen például a vb-címvédő Gary Anderson csak a 23. ezen a ranglistán, Adrian Lewis a 25., míg Raymond van Barneveld az 50-ben sincs, a legendának, Phil Taylornak pedig kvalifikálnia sem sikerült, mivel mindössze három tornán tette tiszteletét, és azokon sem alkotott maradandót.

Debütál a hatharom.com vadiúj tippjátéka!
Az Amerikában méltán népszerű ágrajzos játék során előre megtippelheted a torna összes meccsét. Mindezt ráadásul most értékes nyereményekért teheted. Részletekért kattints ide!

A legjobban természetesen ebben a sorozatban is a világelső Michael van Gerwen teljesített, aki összesen öt tornán nem talált legyőzőre. Bombaformában játszik, a múlt héten elsöprő játékkal védte meg a címét a Grand Slam of Dartson. Ha jól dobnak ellene, akkor ő még rápakol egy lapáttal, és bár semmilyen sportban nem lehet ilyet kijelenteni, de ha nem fog ki rossz napot - márpedig idén TV-s tornán erre nem igazán volt példa -, akkor verhetetlen. 

Van Gerwen eddig letarolta a 2016-os szezont, 24 tornagyőzelmével messze a legeredményesebb játékos a mezőnyben, az összes fontos versenyt megnyerte, egyedül az első ízben megrendezett Bajnokok Ligája-cím nem került hozzá.

Múlt héten a csoportküzdelmek alatt kicsit szerényebb formát mutatott van Gerwen - persze így is veretlenül jutott tovább -, ami alapján lehetett azt gondolni, hogy kezd fáradni, ám ahogyan azt nyilatkozta, neki az egyenes kiesés rész jobban fekszik, és ezt be is bizonyította, ott ugyanis már nem kegyelmezett. Ha az idei statisztikáját és a továbbra is zseniális formáját nézzük, akkor még 1.75-ért (TippmixPro) is van érték a tornagyőzelmében.

Ha a sorsolását nézzük, akkor a negyeddöntős meccse lehet a legkeményebb, ahol papírforma szerint a kétszeres döntős Adrian Lewiszal futhat össze. A világbajnok angol utóbbi időben mutatott játéka alapján azonban talán ezt még meglepetésnek is mondhatnánk, persze, ha feljavul, akkor ott a helye a nyolc között. De nem érne minket váratlanul, ha már a második körben elvérezne, ugyanis a Mensur Suljovic-Raymond van Barneveld rangadó győztesével találkozik majd. A sógorok kiválósága remek tavaszt tudhat maga mögött, életében először major döntőt játszott és bejött a ranglistán a legjobb 10 közé. Barney néhány gyengébben sikerült torna után a múlt héten előhúzott valamit a régiből, szóval rá is érdemes lesz odafigyelni. 

A második negyedben elég nyitott a kérdés, a korábbi elődöntős Simon Whitlock a legnagyobb név. Az aussie varázsló egyre biztatóbban dobál, de közel sem olyan stabil, hogy nyugodt szívvel azt mernénk mondani, hogy megoldja ezt a negyedet. Alan Norris vagy Michael Smith simán bekavarhat, bár utóbbi elég rendesen elveszítette a fonalat és nem sok önbizalommal vághat neki a tornának. Érdemes lesz odafigyelni Chris Dobeyra is, aki a Grand Slamen pályafutása legjobb eredményét könyvelhette el azzal, hogy negyeddöntőzött. Egyre több a nagy színpados rutinja, és szép lassan a mérkőzések végjátékában sem lesz annyira ideges. 

A tábla másik felén, a harmadik negyed a legbrutálisabb a négy közül. Itt találjuk ugyanis Gary Andersont, Peter Wrightot, James Wade-et és Kim Huybrechts-et, illetve olyan játékosokat, mint Benito van de Pas, Daryl Gurney és Stephen Bunting, akik bármikor képesek borítani a papírformát. 

Anderson kétszeres vb-címvédőként nem nyert idén major tornán, és döntőben is csak egyszer járt, október elején a World Grand Prix-n.

A skót klasszis az elmúlt két tornán szemüvegben lépett színpadra, a Grand Slamen úgy tűnt, hogy ez már egyáltalán nem zavarja, voltak kifejezetten jó mérkőzései. De még mindig nem tudott meccsről-meccsre ugyanolyan erősen játszani, ennek pedig egy elődöntős vereség lett a vége. De oda kell rá figyelni, mert egyre jobb formába lendül. Wright viszont jó ideje parádésan dobál, nem nagyon van játékos, aki jobban megérdemelne már egy major címet, mint ő, de rendre összefut van Gerwennel, ellene pedig hiába hoz klasszis teljesítményt, az sem elegendő. Annyira stabil, hogy tőle nem várunk betlit, ám már a második körben a múlt héten döntőt játszó Wade-del találkozhat, utána pedig Anderson következhet. Wade egyébként semmi extrát nem hozott, ennél ő sokkal jobban is tud játszani, kicsit meglepő, hogy ilyen teljesítménnyel a fináléig tudott jutni a GS-en. Van de Pas-ról is érdemes néhány szót ejteni, hiszen ő a második kiemelt, van Gerwen után a legtöbb pénzt kereste idén a Players Championship-versenyeken. A nagy tornákon hullámzóan teljesít, de előbb vagy utóbb kijön neki a lépés és igazán messzire jut. 

Az utolsó negyedben Dave Chisnallnak, Jelle Klaasennek és Ian White-nak jó sansz ez egy könnyű negyeddöntőre. Kérdés, hogy melyikük fog ki egy jobb hétvégét. Chizzynek hiába megy jól a tömeg, az utóbbi időben nem egyszer dobta borzasztóan gyengén a kiszállókat, ez pedig rendre megpecsételi a sorsát. Meglepetést itt James Wilson okozhat, aki most már szépen felvette a PDC ritmusát és nem ijed meg a nagyobb sztároktól sem. 

Ki nyeri a tornát? - a    szorzói alapján
Játékos Odds
Michael van Gerwen 1.75
Gary Anderson 7.75
Peter Wright 18.25
Adrian Lewis 24.00
James Wade 25.00
Dave Chisnall 26.00
Raymond van Barneveld 28.00