Nemzetközi foci

Ronaldónak még Portugáliában is vannak ellenségei, akik Messit éltetik

A volt válogatott szélső szerint tipikusan portugál dolog, hogy mennyien utálják odahaza a legnagyobb csillagot.

Kedden este Portugáliában minden Cristiano Ronaldo Lisszabonba való visszatéréséről szólt, a luzitánok rendesen megünnepelték egykori csillagjukat. A Real Madrid végül elrontotta a fesztivált, 2-1-es győzelmükkel eltörölték a portugál gárda maradék aprócska esélyét a továbbjutásra. Ronaldónak ugyan nem sikerült betalálnia, de így is nagyon nagy szeretettel fogadták a helyiek. Paulo Futre, korábbi válogatott játékos szerint azonban nem ilyen CR7 általános megítélése az országban.

"Ronaldo portugálként mindent megtett már ezért az országért, hiszen megnyertük az Európa-bajnokságot is a vezérletével. De a stílusa miatt hihetetlenül sok ellensége van a saját hazájában, ez pedig nem normális dolog."

Volt olyanra példa, hogy a gyűlölködők a portugál válogatott szállása előtt Messi nevét skandálták, ami egyszerűen szégyenletes tett. Annyira portugál dolog az is, hogy az országban vannak olyanok, akik inkább Messinek szurkolnak az Aranylabda-szavazáson.

A Volt Atlético Madrid-szélső azonban kritizálta is honfitársát, aki szerinte olykor nem viselkedik megfelelően a pályán. "Sajnos a nyilatkozataival és a viselkedésével is vannak néha gondok. Amit csinált a Calderonban is, nem volt éppen szép. Persze őt az utálat és a kritikák mind-mind motiválják, de 31 évesen már lehetne kicsit bölcsebb."

Futre végül elmondta a gondolatait az Aranylabda-szavazás kapcsán, melynek szerinte a két madridi zseni között kellene eldőlnie.

"Az elmúlt években rendre azt tapasztalatuk, hogy Messi és Cristiano párviadala volt ez az elismerés. Ugyanakkor idén ennek nem szabad így lennie, hiszen Griezmann jobb teljesítményt nyújtott, mint Messi és meg is érdemelné a címet. Akár az Atlético-játékos, akár Ronaldo kapja, jó helyre kerül az Aranylabda" - mondta Futre.

A fogadóirodák egyébként egyáltalán nem osztják a portugál véleményét, Griezmannt ugyanis egyetlen buki sem látja esélyesebbnek, mint Messi - igaz, mindketten bőségesen le vannak maradva Ronaldo mikroszkopikus szorzójától.

Melyik játékos nyeri az Aranylabdát?
Cristiano Ronaldo 1.12
Lionel Messi 7.00
Antoine Griezmann 9.00
Luis Suárez 10.00
Gareth Bale 26.00