Sportfogadás

Érdekes a tétek eloszlása a Sevilla-Juventus rangadón

A Bajnokok Ligája keddi játéknapjának rangadóján a Sevilla a Juventus együttesét fogadja, a tét pedig nem kisebb, mint a H-csoport első helye. Ezért is meglepő, hogy a fogadók és játékosaink is a legvalószínűtlenebb kimenetelre fogadnak a spanyol és az olasz csapat újabb ütközetén.

Komoly rangadóval folytatódik a Bajnokok Ligája, ugyanis kedden a H-csoport első két helyezettje, vagyis a Sevilla és a Juventus feszül egymásnak Spanyolországban. A felek közül egyértelműen a vendégek vannak jobb passzban, hiszen az utolsó öt találkozójuk közül négyet megnyertek, míg egyet döntetlenre adtak. Ezzel szemben a hazaiaknál ugyanezen intervallumban egy vereség is becsúszott, igaz, a Barcelona ellen kapituláltak a piros-fehérek.

A H jelű négyesben perpillanat a Sevilla két ponttal vezet a Juventus előtt, vagyis igen nagy a tét kedden, hiszen amennyiben a spanyolok nyernek, úgy megnyerik a csoportot, míg ha kikapnak, akkor minden bizonnyal a második helyen jutnak tovább. Egy esetleges döntetlennel sem mehetnek biztosra a hazaiak, hiszen az utolsó körben a mindig veszélyes Lyon otthonába látogatnak, míg a Zebrák otthoni környezetükben fogadják a sorozat egyik leggyengébb együttesét, a Dinamo Zagrábot.

Így tehát igazi ki-ki mérkőzésre lehet számítani, főleg, ha figyelembe vesszük például a hazai szakvezető, Jorge Sampaoli habitusát. Az argentin mester mindig mindenhol nyerni akar csapatával, s ukázba adta ki, hogy ezt a meccset meg kell nyerni, s akkor újfent a La Ligára koncentrálhatnak a sevillaiak. Így van ezzel Massimiliano Allegri is, aki a Pescara elleni találkozóval üzent a spanyoloknak, hiszen a B-csapatát küldte pályára bajnokin, vagyis a kulcsjátékosok fitten várják a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban megrendezésre kerülő rangadót.

Mindezek után a magyar online bukméker abszolút háromesélyesnek hozta ki a H-csoport rangadóját, azonban a Tippkirály játékosai és a fogadók szerint is borítékolható a döntetlen. Ugyanis a       -ra beérkezett tétek 60 százaléka a döntetlent, 24 százalék pedig a vendég sikert választotta, míg a hazaiak győzelmére a tétek mindössze 16 százaléka (!) érkezett. Pedig a fentebb elhangzottak miatt nem valószínű, hogy döntetlennel ér véget a mérkőzés, még akkor sem, ha az odavágón a felek meccse gól nélküli remivel ért véget. 

Egyébként is, az idei szezonban a Sevilla hazai pályán, míg a Juventus idegenben még nem játszott döntetlent.

 

 

 

 

 

1X2    
Sevilla Döntetlen Juventus
TippmixPro@2.60 TippmixPro@3.05 TippmixPro@2.70
[2363715] 2016-11-22 20:45:00 Sevilla - Juventusx
214348
[2363715] 2016-11-22 20:45:00 Sevilla - Juventusx;