Tenisz-vb

Nemrég szerezte, máris bukja a világelsőségét Murray?

Két hely kiadó még az elődöntőben, miután csütörtökön a címvédő Novak Djokovics és Milos Raonic továbbjutottak. Erre a két helyre Andy Murray, Stan Wawrinka és Kei Nisikori pályáznak, előbbi a világelsősége megtartásáért is küzd.

Mielőtt górcső alá vennénk a mai derbiket, tartsunk egy kis matekot. Andy Murray és Novak Djokovics 405 pont különbséggel érkezett Londonba, amiből 275-öt levehetünk, mert ennyit nem tud megvédeni a brit azzal, hogy a Davis Kupában nem jutottak be a döntőbe. Maradt tehát 130 pont, a világbajnokságon pedig minden győztes csoportmeccsért 200 jár. A szerb klasszis három győzelemmel abszolválta a csoportküzdelmeket, tehát begyűjtötte a maximum pontot, a virtuális ranglistán pedig ezzel az élre ugrott, és nem mellesleg jókora terhet pakolt riválisa vállára, hiszen a skótnak így muszáj továbbjutnia. 

Ha Wawrinka két szettben legyőzi Murrayt, Nisikori pedig Cilicet veri, akkor a japán és a svájci jut tovább.

Ezen kívül még jó néhány forgatókönyvet felvázolhatnánk, de a világelsőség szempontjából ez a legfontosabb. Hiszen, ha ez valósul meg, akkor Murraynek elég hamar át kell adnia a trónt a szerb riválisának.

A brit formáját elnézve persze hatalmas meglepetés lenne, ha két szettben kikapna, de, ha valaki, akkor Stan Wawrinka ellen nem lehet biztosra menni, hiszen nála van az a "god" mód, amikor nincs ellenszer. Elég régen mutatta ezt az arcát, tehát ettől talán kevésbé kell tartaniuk az Andy-fanoknak. A skótnak egyébként elég egyetlen szettet nyernie a biztos továbbjutáshoz, viszont akkor érezhetné magát a legkényelmesebben, ha nyerne, és azzal elkerülné a szerbet az elődöntőben, maximum a döntőben találkozhatnának, ahol lemeccselhetnék a világelsőséget. Ez nekünk nézőknek is a legjobb forgatókönyv lenne, mi mással zárhatnánk az idei szezont, mint egy Murray-Djokoviccsal, ami a ranglista első helyéről dönt.

Murray 21 mérkőzés óta nem talált legyőzőre, az elveszített Roland Garros-döntő óta pedig a mérkőzései 94,2 %-át megnyerte.

Ugyan nem mutatott eddig Wawrinka különösebben meggyőző formát, a térde sincs százszázalékos állapotban, de a Cilic elleni meccsen látszódott, hogy nem engedte ő el ezt a tornát. Elég sokszor sikerült már legyőznie Murrayt, többek között tavaly itt az O2 Arénában. Nyilván most teljesen más a helyzet, akkor a brit szeme előtt a Davis Kupa-döntő lebegett, most viszont a továbbjutás és a világelsőség megtartása. Ez egy nagy teszt lesz Andynek, és az semmiféleképp sem az ő malmára hajtja a fizet, hogy Nisikorival a vb-k történetének leghosszabb két nyert szettig tartó meccsét vívták (3 óra 20 perc).

Fogadás tekintetében elég nehéz meccs, hiszen nyilván a legtöbb dolog a szigetországi mellett szól, de a nagy tét, a nyomás érdekes dolgokat tud produkálni, Wawrinka pedig nem az a játékos, akit ilyen szituációban le lehetne írni. Persze a svájcin is lesz némi nyomás, hiszen csak akkor van esélye a továbbjutásra, ha nyer. A Murray 2-1 (3.40 @ TippmixPro) tűnik az egyik legjobb választásnak, ám nyugodt szívvel ezt sem mernénk megjátszani.

A másik mérkőzésen, Kei Nisikori és Marin Cilic összecsapásán, amit biztosra tudunk, hogy nincs az a forgatókönyv, amivel a horvát még továbbjuthat. Tehát neki ez egy tét nélküli utolsó fellépés lesz az O2-ban. Könnyen lehet, hogy a japánnak is az lesz, hiszen, ha Murray nyer, akkor ki is kaphat, akkor is megvan a továbbjutás, és azzal sem tud játszani, hogy elkerülje Djokovicsot, mindenféleképpen a második lesz a csoportban. Innentől kezdve ez a meccs elég lutri, amíg nem tudjuk, hogy milyen eredmény születik a másikon. Nisikorin a legnagyobb nyomás akkor lesz, ha Wawrinka nyer, hiszen abban az esetben nem kaphat ki. 

A 200 plusz pont persze őket is motiválhatja, de Cilic lehet már a jövő heti Davis Kupán lesz fejben, míg, ha a japánnak is úgy alakul, hogy tét nélküli lesz, akkor a 3 óra 20 perces meccs után lehet ő sem fog megszakadni...

A hatodik játéknap programja (november 18, péntek):
   szorzói alapján
Kezdés Mérkőzés Oddsok
15:00 Andy Murray-Stan Wawrinka 1.25 3.30
21:00 Kei Nisikori-Marin Cilic 1.45 2.40