Úszás

Gyárfás nem mond le, pedig már Gyurta Dániel is támadja a szövetséget!

Nem csitulnak az indulatok a Hosszú-Gyárfás háborúban, de Katinka már nincs egyedül!

Egy nappal Hosszú Katinka levele, majd a Magyar Úszó Szövetség válasza után a szövetség elnöke, Gyárfás Tamás tartott sajtótájékoztatót, amelyen újságírói kérdésekre is válaszolt. Gyárfás elmondta, nem mond le és szeretné kihagyni ebből a többi úszót, ugyanakkor bármire képes az ügy megoldása érdekében, akár le is térdel.

"Nem mondok le! Nem azért, mert Katinka ezt szerette volna, hanem azért, mert még kötelezettségeim vannak. Elviseljük ezt az ország sikere érdekében. Az elnökséggel gyakorlatilag bármire képesek vagyunk ennek a megoldása érdekében. Ez mindenkinek szent ügy. Ha kell, le is térdelek!

Arra törekedtünk, amit Katinka kért. Csúnya szóval élve, a kegyeit kerestük. De szeretném kérni, hogy aki bármiről tud, amivel segíteni tudnánk, jelezze! Bevallom, rossz érzés, ami most történik. Annak idején mindent megtettünk azért, hogy a legjobb körülmények között készüljön. Nem mentegetőzni szeretnék! A korábbi ajánlaton, amelyet Katinka a nyilvánosság előtt széttépett, most változtattunk és tizenöt millió forinttal szeretnénk őt támogatni. Ez nem ajándék, kérjük, hogy fogadja el.

Hogy mások is esetleg beállnának mögé? Nyitottak vagyunk mindenre, de félek tőle, hogy igen, hiszen mágikus erejű szavai vannak. De szeretném, hogy a versenyzőket ebbe ne vonjuk bele, ne provokáljuk őket, mert most nekik a legfontosabb, hogy a világversenyekre készüljenek".

Nos, hiába fogalmazta meg aggályait Gyárfás a versenytársakat illetően, nem sokkal Katinka szavai után Gyurta Dániel is kritikus véleményt fogalmazott meg a szövetséggel szemben. Persze esetében egyáltalán nem lehet véletlen a kiakadás, hiszen a Gyurta család és a szövetségi kapitány, Hargitay András között erős vita robbant ki az elmúlt napokban Dániel öccse, Gergely kapcsán, akit Hargitay nem akart két számban is indítani a decemberi rövid pályás vb-n, noha a Világkupán jobb időt úszott riválisánál, Bernek Péternél.

"Sajnálatosnak tartom, hogy szeretett sportágam a botrányok miatt rendszeresen címlapon van az utóbbi időben.

Hosszú Katinka tegnapi nyilatkozatában sajnos sok olyan meglátás van, ami minden úszó számára ismerős, még ha ezekről nyíltan nem is tudnak beszélni.

Az látszik, hogy nincs rend a magyar úszás körül, és a legszomorúbb, hogy az úszók – akikről az egésznek szólnia kellene – látják ennek kárát.

A 2017-es vb-re készülve ez különösen ártalmas, hiszen ez a hazai világverseny lehetne nekem és sok sportolótársamnak is karrierünk csúcspontja. Abban tudok bízni, hogy rövid időn belül olyan döntések születnek a sportvezetésben, amelyek ezen a téren változást hoznak, és amelyek a személyes érdekekkel szemben a medencébe csobbanók érdekeit veszik majd figyelembe" - fogalmazott Gyurta Dani.

A balhé tehát folytatódik, a végállomás pedig alighanem még távolról sem látható.