NB I

Meglepő statisztika mutat rá a Fradi gyengélkedésére

  • ivan

A bajnoki címvédő Ferencváros minden hazai mérkőzésén kapott legalább egy gólt, a zöld-fehéreknél pályaválasztóként senki nem kapitulált többször. Mindez meg is magyarázza, mi az oka a címvédő gyengélkedésének.

Fotó: mlsz.hu

Amikor Thomas Doll több, mint két éve átvette a Ferencváros irányítását, egyik legfontosabb célkitűzésének tekintette, hogy stabilizálja a csapat védekezését. A német szakembernek ez a művelet sikerült is, hiszen a tavalyi szezonban a Fradi 33 forduló alatt mindössze 23 gólt kapott, és akkor ehhez azért még vegyük hozzá, hogy mivel már jóval a bajnokság vége előtt megnyerte az NB I-et, az utolsó néhány fordulóban szellősebben zárt a retesz.

Idén viszont össze sem lehet hasonlítani a Fradi védelmének hatékonyságát a tavalyival. A zöld-fehérek 22 gólt kaptak a 15 forduló alatt, aminél többet csak a sereghajtó Diósgyőr (32) és az Újpest kapott (23). Még inkább érdekes a Ferencváros hazai mérlege: a Groupama Arénában lejátszott 8 meccsen összesen 15 gólt engedélyezett az ellenfeleknek, amivel a legrosszabb statisztikát mondhatja magának.

A tavaly még bevehetetlen várnak tűnő Groupamában a Fradi minden meccsén kapott legalább egy gólt (!), és mind a nyolc találkozóján több, mint 2,5 gól született. 

Csak összehasonlításképpen: Thomas Doll csapata az előző idényben a 17 hazai bajnokiján 14 kapott gólig jutott. Az idei nyolc hazai meccsen 22-15 a Fradi gólkülönbsége, vagyis meccsenként 4,63 gólt láthat a publikum!

A Fradi szombaton a Pakstól első ízben szenvedett vereséget pályaválasztóként, és mivel a Videoton számára nem okozott problémát a Gyirmót legyőzése, a fehérváriak visszaszerezték a második helyet a fővárosiaktól. Bár a tabellát továbbra is a Vasas vezeti három pont előnnyel, a bukmékereknél egyre inkább a Videoton a bajnoki cím esélyese.

Szerinted ki nyeri meg az NB I 2016/2017-es szezonját?x;
KI NYERI AZ NB I-ET?    
Videoton 2.35
Ferencváros 2.70
Vasas 4.00
Haladás 15.00
Honvéd 15.00
Debrecen 60.00
Újpest 60.00
MTK 80.00
Diósgyőr 200.00
Mezőkövesd 200.00
Gyirmót 200.00
Paks 200.00
209575