Párizs Masters

Egy lépésre Murray a világelsőségtől

Cilic-Isner és Raonic-Murray elődöntőket rendeznek szombat délután Párizsban, a szezon utolsó Masters-viadalán.

A felső ágon meglepetés elődöntőt rendeznek, hiszen Novak Djokovics és Stan Wawrinka helyett Marin Cilic és John Isner küzd meg a fináléba jutásért. Előbbi ütötte ki a címvédő szerb klasszist, és ezzel megszakította a 14 meccses nyeretlenségi sorozatát Nole ellen. Ezzel rendesen keresztbe tett Djokovicsnak, aki így könnyedén elveszítheti a világelsőségét, innentől nem a saját kezében van a sorsa.

De térjünk rá a főszereplőkre. Cilic már múlt héten Bázelben is remek formát mutatott, a döntőben Kei Nisikorit verte, itt Párizsban pedig a szerb mellett David Goffint és Ivo Karlovicot takarította el az útból. Isnernek fele ilyen nehéz dolga sem volt, de mégis rendesen megszenvedett mire eddig eljutott. Egyáltalán nem meggyőző a játéka, de egyrészről verhető ellenfeleket kapott, másrészről ő akart a leginkább nyerni. Hogy milyen hittel áll ki a horvát ellen, az jó kérdés, ugyanis a hat összecsapásukból eddig egyszer sem tudott győzni. Várhatóan szoros játszmákat fognak vívni, de a rövidítéseknek elég nagy önbizalommal mehet neki Cilic, hiszen a héten egyet sem bukott el, és múlt héten a svájci fővárosban is megnyerte mindet, illetve egymás ellen e tekintetben 7-3 a javára. Jobb formában van a horvát, és ő az a kaliber, aki képes felpörögni a következő meccsre is egy Djokovics elleni skalp után. 

A másik elődöntőben a negyedik kiemelt Milos Raonic és a világelsőségre hajtó Andy Murray méri össze a tudását. Elég egyszerű a képlet, ha a brit klasszis megnyeri ezt a mérkőzést, akkor helycsere történik a világranglista első helyén. Murray 76 hetet töltött el a második helyen, 2009 augusztusában volt először ilyen magasságba a ranglistán, és ha most világelső lesz, akkor rekordot állít fel, második és első hely megszerzése között ugyanis senki esetében nem telt el ennyi idő. Illetve ő lehet a második legidősebb világelső debütáns, ezt a listát John Newcombe vezeti, aki 1974-ben 30 évesen ért fel a csúcsra.

Egész héten nagy nyomással a vállán játszott Murray, de végig jól kezelte. A negyeddöntőben Tomás Berdych ellen már úgy lépett pályára, hogy tudta, hogy az, illetve a mai győzelem kell számára. Nagyon egyben van a skót, szóval nem valószínű, hogy megremeg az ütő a kezében, sőt még inkább kaparni fog minden labdáért. Raonic nagyon nem kellemes ellenfél egy ilyen szituációban, kicsit a semmiből jutott el idáig a kanadai, az utóbbi hetekben nem mutatott olyan formát, ami arra engedett volna következtetni, hogy elődöntőzni fog. Mindenféleképpen ellene szól, hogy hét meccs óta nem tudta legyőzni a britet, csak idén ötször kapott ki tőle három különböző borításon. Nagy lesz a nyomás Murrayn, de szerintünk megcsinálja.

ATP Párizs, elődöntők
Hatharom-tipp: Cilic + Murray
TippmixPro @ 1.53