Kosárlabda

Sorsdöntő meccs vár a Körmendre

A vasiak Hollandiába, a Groningen otthonába hivatalosak kedden, a FIBA Euro Cup csoportkörének harmadik fordulójában.

A Körmend Hollandiában lép parkettre kedden. - Fotó: Vágvölgyi Bálint - bb1.hu

Donar Groningen-Körmend

Újabb nehéz mérkőzés következik a Körmend számára, hiszen a Groningen otthonában lép pályára kedden. A Donar pedig idén eddig jó formának örvend, hiszen százszázalékos teljesítménnyel vezeti a holland bajnokságot, a FIBA Euro Cupban pedig egy győzelem mellett egy vereség a mérlege. Igaz, ezt a teljesítményt a vasi alakulat is elmondhatja magáról, hiszen a bordó-feketék egyedüliként hibátlanok a magyar bajnokságban, míg a nemzetközi porondon a Groningenhez hasonlóan a Limburgot legyőzték, míg a Gravelines-Dunkerque együttesétől kikaptak.

A felek tavaly kétszer is találkoztak az Eurochallenge sorozatban, akkor az éppen pályaválasztó gárda nyert nüansznyi különbséggel. Vagyis lehet keresnivalója a körmendieknek kedden, még úgy is, hogy a hollandokat sokat tapasztalt, jó csapatokban és ligákban edződött kosarasok alkotják, s perpillanat minden posztra két azonos képességű játékosuk van.

"Nagyon sokat utaztunk az utóbbi időben, ezért sok függ attól, hogy mennyire sikerül a játékosoknak regenerálódnia. Ami jó hír, hogy idén először Csorvási Milán is a csapattal tarthatott idegenbe. Természetesen nincs még tökéletes formában, mint ahogy néhány további játékos sem, de végre együtt vagyunk, aminek örülünk. Nyerni szeretnénk a Groningen ellen, de ehhez sokkal jobb teljesítményt kell nyújtanunk, mint legutóbb a Gravelines otthonában. A hollandok a szezon kezdete óta erősödtek, új játékosok érkeztek hozzájuk, ezért a kispadjuk is hosszabb lett. Átbeszéltük a taktikai dolgokat, bízom benne, hogy jó teljesítményt fog nyújtani a csapatom." - nyilatkozta Teo Cizmic a körmendiek mestere a bb1.hu-nak.

Nagyjából tehát hasonló játékerőt képvisel idén is a két gárda, vagyis sorsdöntő lesz a felek keddi ütközete, hiszen, amely együttes nyerni, az üldözőbe veheti a Gravelines-Dunkerque alakulatát. A bukmékerek szerint viszont mégis meglepetés lenne a körmendi siker idegenben, hiszen szerintük a holland csapat behúzza a mérkőzést. A hazai sikerre 1.22-szeres, míg a körmendire 3.35-szörös pénzt fizetne ki a    , fogadóiroda a hendikep határt 7,5-nél állapította meg, míg a pontok számát illetően 159,5-nél húzta meg a vonalat.

Fogadás a mérkőzés győztesére - a     szorzói
Groningen Körmend
1.22 3.35