Hajdú Bé viccelődött egy meccsen egyszer azzal, hogy a svéd kapusnak könnyű a dolga: beáll a kapuba, s véd. Réges-rég elfelejtettem már ezt a szakállas viccet azóta - nem is tudom, talán még Magnus Hedmannal kapcsolatban sütötte el, ami jól mutatja, hogy nem ma történt az eset -, de tegnap megint eszembe jutott, és arra gondoltam, ha egyszer találkoznánk, biztosan az első dolgom lenne elmesélni Pep Guardiolának is.
Persze azzal a kitétellel, hogy nem csak a svéd portásokra vonatkozik.
A mérkőzés bő összefoglalója
Egy kapus elsődleges és legfontosabb feladata ugyanis tényleg a védés. El kell hárítania a veszélyt, megakadályozni a gólt. Mindegy, hogyan, mindegy, milyen eszközökkel: ő a védelem utolsó sora, rajta múlik minden, és egy normális világban a teljesítményét főleg az alapján ítélik meg, sikerült-e neki mindez. Nem mondom, a feladat kegyetlen - egy csatár ötszáz helyzetet is kihagyhat, ha mellé rúg két gólt, miközben egy kapus egyszer sem potyázhat, ugye -, de ez van. Aki beáll a lécek közé, tudja mit vállal.
Az utóbbi időszakban aztán a futball olyan irányban fejlődött tovább, hogy egyes csapatokban a kapusok plusz feladatokat is kaptak. Meg kellett tanulniuk belépni a csapatjátékba, lábbal is pontosan megjátszani a labdát, nyomás alatt pontosan passzolni, a helyezkedésükkel passzopciót biztosítani a védőknek. Mindez természetes folyamat, de mostanra odáig jutottunk, hogy egyes edzők látszólag úgy gondolják, ezek az extrák fontosabbak a kapusok teljesítményének megítélésekor, mint maguk a védések.
Hatalmasat tévednek.
Ez a gondolkodás ugyanis öncélúsághoz vezet. A kapusok túljátsszák a szerepüket, egy polcra helyezik magukat a védőkkel, amiből viszont csak baj származhat. Egy védő ugyanis - a kapussal ellentétben - még hibázhat. Ronthat, mert mögötte ott a kapus, aki adott esetben javít, és megmenti a csapatot. De ha egy kapus hibázik, akkor vége mindennek. Éppen ezért volt a kapusok elsődleges célja mindig, minden körülmények között az, hogy kerüljék a kockázatot.
Igen, ez azt jelenti, hogy adott esetben el kell bikázni a labdát a francba. Tökmindegy, mit mondott az edző, tökmindegy, hogy büntetést kell fizetni, ha felemeled a labdát - nincs az az elv, amiért cserébe kockáztatni lehet a kapott gól lehetőségét. Nem értek egyet Guardiolával, az elv nem lehet fontosabb a gyakorlatnál: az már nem lenne futball, az már nem lenne sport. A festészetben, a költészetben, a szobrászatban mindez oké, ott a művész öncélúsága a halhatatlanság záloga, de a sport nem erről szól. Ha kiveszed belőle a pragmatizmus minden csíráját, a lényeget ölöd ki belőle.
Bravo csak egy tünet. A problémák mélyebben gyökereznek.