Darts

Magyarral a fedélzeten jön az utolsó felvonás

Elérkeztünk a European Tour 10., azaz utolsó állomásához, amelyen többek között magyar dartsosért is szoríthatunk.

Október 14 és 16 között a németországi Hildesheimben kerül megrendezésre a 10 versenyből álló European Tour utolsó viadala. Jól ismerhetik már ezt a helyszínt a játékosok, ugyanis 2013 óta ad otthont a Halle39 a German Darts Championshipnek. Tavaly igazi sztár parádé volt, rengeteg klasszis dartsos tette tiszteletét a tornán. Idén kicsit szerényebb a mezőny, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem lesz ütős a színvonal.

Végső János személyében magyar indulója is lesz a versenynek. Még nem készült el az első forduló sorsolása, így nem tudni kivel játszik, de pénteken már erről is be fogunk tudni számolni.

Már csak, azért sem, mert a világelső Michael van Gerwen természetesen elindul ezen a tornán is. Idén az eddigi kilenc állomásból nyolcon ott volt, és hát nem is keresett rosszul, hiszen hat alkalommal nem talált legyőzőre és rendre bezsebelte a 25 ezer angol fontot. Döbbenetes mennyire uralja ezt a szezont, hiszen mellette megnyerte a The Masters, a Premier League-t, a World Matchplayt és múlt héten a World Grand Prix-t is. Nem fogott ki rajta tehát a dupla beszálló sem, sőt, olyan teljesítménnyel rukkolt elő az egész tornán, amitől csak pislogott az ember. Nem kérdés, hogy ezen a tornán is ő számít a toronymagas favoritnak. Ennek megfelelően csupán 1.50-es oddsot adnak a végső sikerére. Az ágán egyénként a két legmagasabban jegyzett játékos a belga Kim Huybrechts és az angol Ian White

Van Gerwen mellett a top 10-ből Peter Wright volt a másik, aki végignyomta az ET-sorozatot. Győznie egyszer sem sikerült, miután mindhárom alkalommal, amikor döntőbe jutott, akkor a holland zsenivel futott össze. Könnyen összejöhet a randevújuk most is a fináléban, ugyanis a skót a legnagyobb név a másik ágon. Viszont a tábla alsó felén sokkal nyitottabb a kérdés. Wrightnak beletörhet a bicskája Benito van de Pas-ba, Jelle Klaasenbe, Dave Chisnall vagy Michael Smith-be is. 

Ki nyeri a German Darts Championshipet? - a    szorzói
Játékos Odds
Michael van Gerwen 1.50
Peter Wright 11.00
Dave Chisnall 12.50
Benito van de Pas 27.00
Kim Huybrechts 27.00
Ian White 32.00
Jelle Klaasen 32.00