NB I

Duplázhatsz a Fradival és a Vidivel

  • ivan

Hétvégén folytatódik az NB I, nézzük a Tippmixpró-n milyen oddsokat adnak a hétvégi meccsekre!

Tippelj az NB I fordulójára a Tippkirályban!

Közel három hét szünet után hétvégén újra útjára indul a labda az OTP Bank Ligában, az élen álló hármasra pedig egyaránt paprikás hangulatú rangadó vár.

A listavezető Vasas azt az MTK-t fogadja, amelyet 2016-ban már két ízben is legyőzött. Az angyalföldiek keretében viszont többen is a válogatott csapatokkal készültek a szünetben, ami megnehezítheti Michael Oenning dolgát, ehhez képest az 1.95-ös hazai nem biztos, hogy a megéri kategóriába tartozik.

A címvédő Ferencváros Sopronban a Haladás vendége lesz. Thomas Doll együttese a legutolsó két fordulóban csak két döntetlent tudott felmutatni, nagy kérdés, hogy a pauza ideje alatt sikerült e rendezni a sorokat. A Haladás mindössze egy pontra van a tabellán a Fradi mögött, az oddsok mégis inkább a fővárosiak sikerét vetítik előre.

A szünet előtti fordulókban bombaformába lendülő Videoton a sereghajtó Diósgyőr vendége lesz. A két együttes nyári bajnokijén a DVTK meglepetésre nyerni tudott Felcsúton, ám azóta óriási lejtmenetben van a gárda, így a Vidire kínált 1.90-es szorzó akár csalogató is lehet.

Fővárosi rangadót vív egymással a Honvéd és az Újpest, ahol a bukik szerint a kispestiek az esélyesebbek. Izgalmas párosításnak tűnik a Paks - Debrecen találkozó is,valamint az újoncok csatája is Gyirmóton.

1X2    
Párosítás 1 x 2
Gyirmót - Mezőkövesd 2.10 3.35 3.25
Haladás - FTC 3.25 3.35 2.10
Paks - Debrecen 2.70 3.20 2.50
Diósgyőr - Videoton 3.80 3.40 1.90
Vasas - MTK 1.95 3.35 3.70
Honvéd - Újpest 2.30 3.25 2.95
2016-10-15;212
209575