Foci-vb 2018

Elindult a válogatott, nyerni megyünk Rigába

Bernd Storck szövetségi kapitány és Nikolics Nemanja, a válogatott támadója a csapat indulása előtt nyilatkozott a repülőtéren a Svájc elleni meccs tapasztalatairól és a lettek elleni összecsapásról.

Fotó: mlsz.hu
A magyar válogatott nagyot küzdött, kétszer is egyenlített Svájc ellen, de végül 3-2-re elveszítette a pénteki vb-selejtezőjét. Hétfőn újabb feladat vár a csapatra, ezúttal Rigában, ahol Bernd Storck szövetségi kapitány szerint hasonló felfogásban kell futballoznunk, mint a pénteki összecsapáson. "A játékosok nagyon csalódottak, de készen állnak a mérkőzésre, mentálisan és fizikálisan is. A pozitívumokat kell erősítenünk holnapra, ugyanabban a stílusban kell játszanunk, mint Svájc ellen, mert a játékunkkal nem volt gond, csak az eredménnyel. Megfelelően kell koncentrálnunk, hiszen a rigai sem lesz könnyű mérkőzés, nekünk pedig meg kell nyernünk a találkozót, ehhez sokat kell tenni a pályán. Beszéltünk a pénteki a hibákról, elmondtuk a játékosoknak, mit kell jobban csinálniuk, hogy elkerüljük az olyan gólokat, amilyeneket Svájc szerzett. Főleg a harmadik gól előtt történteket elemeztük ki, egy ilyen jó csapat ellen egy kis hiba is végzetes lehet, ezért nem szabad elkövetni őket. Tanulnunk kell viszont belőlük, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő ismét" - fogalmazott a szövetségi kapitány.

A lettek pénteken hazai pályán 2-0-ra kikaptak a feröeriektől, Bernd Storck azonban kiemelte: a házigazdák jó teljesítményt nyújtottak a találkozón, nem szabad csak az eredményből kiindulni. "A lett jó csapat, Feröer ellen is megpróbált játszani, és jól is futballozott. Meglátják, mások is fognak Feröer ellen pontokat veszteni! Nyílt meccsre számítok, szerintem a lettek is nyerni akarnak majd, és persze bizonyítani a vesztes meccs után a szurkolóik előtt. Ugyanúgy kell játszanunk, mint Svájc ellen, csak nem szabad elkövetnünk védelmi hibákat, és akkor jó meccset zárhatunk Rigában.

A fejemben már megvan, hogy hol lehet változás az összeállításban, de még vár ránk egy edzés, az ott látottak alapján áll össze a végleges kezdőcsapat".
 

Nikolics Nemanja is kiemelte: sok pozitívumot lehet találni a Svájc elleni teljesítményben, ezeket kell átmenteni a lettországi mérkőzésre."Szombaton a regenerációé volt a főszerep, a legfontosabb a volt, hogy kipihenjük magunkat. Természetesen beszéltük a Svájc ellen meccsről is, elsősorban az elkövetett hibáinkat elemeztük ki. Sok pozitívum volt a pénteki játékunkban, ezeket kell kiemelni és ezekbe kapaszkodni Lettországban. Megmutattuk, hogy van karakterünk, kétszer is visszajöttünk hátrányból, és Németh Krisztián helyzeténél nálunk volt a meccslabda, megnyerhettük volna a találkozót. Jól játszottunk, jó dolgokat produkáltunk a pályán, ezeket kell átmentenünk hétfőre és megnyerni a mérkőzést. Bebizonyítottuk, hogy minden meccsen képesek vagyunk bátor támadójátékot produkálni, egy Svájc szintű csapat ellen is tudunk helyzeteket kialakítani és gólokat rúgni."

Nikolics elmondta: nem lepte meg a feröeriek rigai győzelme, de a vendégek mindkét góljukat kontrából érték el, a mezőnyben a hazaiak domináltak. "A letteket ma este elemezzük ki, biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb segíteni fog abban, hogy megtaláljuk a gyenge pontjaikat. Úgy érzem, készen állunk a rigai győzelemre, de nem lesz könnyű dolgunk, mert az ilyen meccsek általában a legnehezebbek" - mondta a Lengyelországban légióskodó csatár.

A bukik szerint a magyar válogatott esélyese a mérkőzésre, Nikolicsék sikere 1.95-ös szorzóval fogadható a   -n. 

1X2    
Lettország Döntetlen Magyarország
TippmixPro@3.80 TippmixPro@3.25 TippmixPro@1.95
186541
[2059304] 2016-10-10 20:45:00 Lettország - Magyarországx;