Tenisz

Edmund és Juzsnij - a nyerő kettes?!

Íme a Sanghaj Masters hétfői játéknapjának két legerősebb tippje, amellyel megduplázhatjuk a pénzünket.

Kyle Edmund-Federico Delbonis
Hatharom-tipp: Edmund
Odds: 1.35 @ TippmixPro

A kínai és japán fővárosokból Sanghajba, egy újabb metropolisba költözik az ATP-Tour, ahol hagyományosan egy Masters-torna keretén belül búcsúznak az ázsiai szezontól. Hétfőn már beindul a meccsdömping, ugyanakkor az első nyolc kiemelt csak a második körben csatlakozik be. A második számú brit teniszezőt, Kyle Edmundot ez nem érinti, neki a legjobb 32 közé kerüléshez le kell győznie Federico Delbonist. A Dél-Afrikában született, de angol színekben induló 21 éves játékos remekül szerepelt Pekingben, a selejtezőből indulva egészen a negyeddöntőig jutott, ahol Andy Murrayt is kemény csatára kényszerítette. Nem sokat tudott pihenni, de ez sem zavarta, így is megoldotta a sanghaji kvalifikációt. Remek formában van és jövő héttől vélhetően már a top 50 között találjuk a nevét. Ugyanez Delbonisról nem mondható el, május közepe óta csupán egy győzelmet tud felmutatni az ATP-tornákon. Ezzel sikeresen kijátszotta magát a Davis Kupa csapatból is, ami szintén egy erős jel, hogy nincs most nála minden rendben. Elég meglepő lenne, ha borítaná a papírformát, főleg, hogy nem is a kemény pálya az erősebbik borítása, ellentétben Edmunddal, aki viszont itt mozog a legkonfortosabban. 

Mihail Juzsnij-Nicolás Almagro
Hatharom-tipp: Juzsnij
Odds: 1.50 @ TippmixPro

A másik összecsapás, amit kinéztünk egy régi rivalizálás, amelynek a hatodik felvonására kerül most sor. Mihail Juzsnij és Nicolás Almagro már 2008-ban is játszott egymás ellen, ami egyébként egy elég emlékezetes meccs volt, méghozzá az orosz azon megmozdulásától, amikor is úgy szétverte az ütőt a fején, hogy felszakadt a fejbőre. Megérte, mert megfordította azt a meccset Miamiban, azóta pedig négyből négy győzelmet aratott a spanyol ellen. Ezekre persze nem kell alapozni, mert régebben voltak, de a mentális előny mindenféleképpen Juzsnijnál lesz. Almagro számára a nagyobb probléma, hogy a játékát nem igazán találja. A US Open után elment Challenger-tornára, ahol játszott ugyan egy döntőt, de azt sem tudta megnyerni. Az ázsiai versenyeket nem erőltette, egyedül azért indul Sanghajban, mert ez Masters és jól fizet. Az orosz ezzel szemben Szentpéterváron csak megverte a top 10-es Milos Raonicot, és most a selejtezőben sem sokat vacakolt. Nem valószínű, hogy Almagro most szakítja maja meg a nyeretlenségi sorozatát Juzsnij ellen.

Sanghaj Masters, kombi
A     szorzói alapján
Kezdés Mérőzés Tipp Odds
Hétfő, 8:20 Kyle Edmund-Federico Delbonis Edmund 1.35 @ TippmixPro
Hétfő, 14:00 Mihail Juzsnij-Nicolás Almagro Juzsnij 1.50 @ TippmixPro
Nyereményszorzó: 2.02