Magyar válogatott

Storck rálépne a gázpedálra

A magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, a játékosok ki vannak éhezve a sikerre.

Fotó: mlsz.hu

"Örülök, hogy újra együtt a csapat, bár Bese Barnabás és Megyeri Balázs klubkötelezettsége miatt csak később csatlakozik a csapathoz. Az elmúlt héten jó munkát tudtunk végezni a velünk együtt készülő U21-es válogatott tagjaival; mi megmutattuk, hogy bízunk bennük, tervezünk velük, ők pedig bebizonyíthatták, hogy számíthatunk a játékukra" – mondta a szövetségi kapitány.

A válogatott keret hétfő délelőtt edzésen vett részt, ezen azok a játékosok kaptak elsősorban szerepet, akik nem léptek pályára hétvégi bajnokin, míg a meccsből érkezőknél a regeneráció volt a legfontosabb.

"Nincs vesztegetni való időnk, hiszen a legutóbbi teljesítménynél sokkal többre lesz szükségünk pénteken, telt ház előtt. A felkészülés minden percét ki kell használni, ezért is edzettünk ma. A svájci csapat nagyon kemény ellenfél lesz, az Eb-n gólt is alig kapott, és veretlenül esett ki, a csoportunkban pedig rögtön legyőzte a portugálokat. A szurkolóink előtt azonban nem félhetünk senkitől, ki vagyunk éhezve a meccsre, ha eredményeket akarunk elérni, akkor meg kell mutatnunk a tudásunk, a fiúkon pedig azt érzem, szeretnének a kevésbé jól sikerült nyitány után végre a »gázra lépni« "– hangsúlyozta Bernd Storck.

A kapitány elmondta: minden területen fejlődnie kell a magyar labdarúgásnak, amely jó úton jár, de még sok a tennivaló. "Európai szinten olyan kihívásokkal kell szembe néznünk, amelyeket csak összefogással győzhetünk le; a fejlődéshez az NB I és NB II-es klubok, és az MLSZ együttes erőfeszítésére van szükség" – fejezte be kitérőjét a szövetségi kapitány.

A rangidős Gera Zoltán szerint a svájciak legyőzéséhez a válogatottnak legalább olyan teljesítményre lesz szüksége, mint amilyet az Európa-bajnokságon nyújtott. 

A magyar válogatott pénteken a Groupama Arénában fogadja Svájcot a világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában. Mivel a magyar csapat az első körben csak döntetlent ért el Feröeren, míg Svájc legyőzte az Eb-győztest Portugáliát, ezért a mieink számára egy vereség gyakorlatilag a világbajnoki szerepléstől való búcsút jelentené. 

1X2    
Magyarország Döntetlen Svájc
TippmixPro@3.10 TippmixPro@3.00 TippmixPro@2.35
186541
[2059299] 2016-10-07 20:45:00 Magyarország - Svájcx;