Tenisz

Ellenük ne fogadj a döntő szettben

A sógorok tehetsége, Dominic Thiem kimagaslóan jó a mindent eldöntő utolsó játszmákban.

Az ATP nemrégiben kiadott egy statisztikát, melyben arról találunk egy listát, hogy az idei szezonban kik teljesítettek a legjobban a döntő szettekben. Az első helyen a világranglista-10. Dominic Thiem nevét találjuk, aki 21-1-es mérleggel áll, ami egészen brutális, pláne 23 évesen. A dobogó második fokán a japán Kei Nisikorit áll 12-3-mal, míg a harmadik helyet Milos Raonic birtokolja 11-3-mal. A top 5-ben a kakukktojás egyértelműen az ausztrál John Millman, aki közel sem olyan eredményes teniszező, mint az említett játékosok, de úgy tűnik, hogy a döntő szettekben rá is figyelni kell. A cseh Tomás Berdych is a legjobb öt között van még 9-2-vel, ami időközben már 11-2, hiszen a statisztika kiadása óta két három szettes meccset is behúzott Sencsenben.

Sok olyan statisztika van, amivel csak mi szurkolók, fogadók, szakírók foglalkozunk, de a játékosok nem. Ez viszont nem ilyen, Thiem például pontosan tisztában van vele, hogy mennyire jó a döntő szettekben: "Amikor ezt a statisztikát olvasom, akkor mindig le vagyok nyűgözve" - fogalmazott nevetve az osztrák, majd hozzátette, hogy ehhez szükséges a jó fizikális állapot és természetesen a szerencse is. "Sok dolog van hatással erre. Először is az év elején volt pár szerencsés olyan meccsem, amit döntő szettben megnyertem, egy idő után pedig, amikor az ember 5-0, 6-0, 7-0-ra áll, akkor egyre nagyobb az önbizalma. A másik dolog, hogy azt hiszem, hogy salakon nehéz ellenem játszani. Fizikálisan kimerítő az ellenfeleimnek, és sikerült mentálisan is fejlődnöm tavalyhoz képest." 


Thiem a héten Pekingben játszik, ahol az első körben jó barátja, Alexander Zverev az ellenfele. Idén salakon háromszor találkoztak, abból kettő döntő szettbe torkollott és mindkettőt sikerült az osztráknak megnyernie. Raonic szintén a kínai fővárosban ragad ütőt, de tőle inkább 2-0-ás siker várható Florian Mayer ellen. Berdych és Nisikori Tokióban játszanak, utóbbi már nyert is egy meccset, döntő szettben Donald Young ellen. 

A     szorzói
Torna Mérkőzés Odds a 2-1-re
ATP Peking Milos Raonic-Florian Mayer 3.35
ATP Tokió Tomás Berdych-Gilles Müller 3.30
ATP Tokió Kei Nisikori-Joao Sousa 3.70