Sportfogadás

Bundázás miatt örökre eltiltották a dél-afrikai teniszezőt

  • Cesc18

Joshua Chetty többet nem léphet pályára profi teniszmérkőzésen.

A 21 éves Joshua Chetty-t örökre eltiltották a profi teniszezéstől, mert leakarta fizetni az ellenfeleit. A világranglista 1857. helyén álló játékos 2000$-t ajánlott fel ellenfelének egyesben, míg 600$-t párosban, hogy gyengébben játsszon. Ez tavaly novemberében egy Futures-tornán történt a dél-afrikai Stellenbosch-ban. Megnézve az eredményeket, nem igazán sikerülhetett meggyőznie az ellenfeleit, ugyanis 6-2, 6-0-ra és 6-2, 6-1-re kapott ki, párosban pedig 6-3, 6-1 és 6-2, 6-2-re. 

Nem csak Chatty, hanem két török székbíró, Serkan Aslan és Mehmet Ulker is rosszul járt. Ők hazai ITF-mérkőzések eredményeit manipulálták 2015 októberében. A pontokat késleltetve vitték be a PDA eszközükbe, a mobiljukkal pedig ezt jelezték egy másik fél számára, aki így előre tudta az eredményt, illetve, hogy ki nyerte a pontot. Mindkét bírót örökre eltiltotta az ITF a játékvezetéstől.

Alsóbb szinteken egyre több ilyen fogadási csalással találkozhatunk. És nem csak ITF, hanem Challenger-tornákon is próbálkoznak a játékosok. Júliusban arról számoltunk be, hogy három olasz játékost meszeltek el, köztük az egykoron Davis Kupában is lehetőséget kapó Marco Cecchinatót. Sokan csak szimplán fogadnak, de profi teniszezőknek azt sem szabad. Ezért kapott nemrégiben hét hónapos eltiltást a top 200-as Constant Lestienne.