Bundesliga

Dárdai ezúttal nagyvadat ejthet

  • ivan

A Bundesliga 2. fordulójában a Hertha a Schalkét fogadja. Dárdai Pál együttese márciusban 2-0-ra legyőzte a Királykékeket.

Bár több baljós jel is felbukkant a Hertha háza táján a szezon kezdetén, a címvédő Bayern Münchenen kívül egyedül Dárdai Pál együttese mondhatja el magáról, hogy hibátlan a bajnokságban. A berliniek az első körben a Freiburgot, majd a második kanyarban az Ingolstadtot gyűrték le, így kellő önbizalommal várhatják a szezon legnagyobb kihívást jelentő találkozóját. A Schalke egyelőre nulla ponttal áll a tabellán, a Bayern elleni hazai zakó benne volt a pakliban, míg a Freiburg elleni 0-1 peches eredmény a gelsenkircheniek szempontjából.

1X2    
Hertha Döntetlen Schalke
TippmixPro@2.52 TippmixPro@3.20 TippmixPro@2.70

A bukik szerint teljesen háromesélyes mérkőzésre van kilátás, hiszen közel azonos oddsoat adtak a csapatoknak. Ugyanakkor az mindenképpen a Hertha mellett szól, hogy a Schalke hét közben az Európa Ligában is pályára lépett, a francia Nice ellen pedig oda is tették magukat (1-0).

A két csapat párharcában az elmúlt években a Schalke dominált, ám a tavasszal a fővárosiak véget vetettek az egyoldalúságnak, amikor hazai pályán 2-0-s győzelmet arattak. A hazai környezet ezúttal is Dárdaiék mellett szól, akik pihentebbek is lehetnek ellenfelüknél. Bár egyáltalán nem ígérkezik könnyű találkozónak - főleg, hogy jó páran sérültek a Herthában - mi úgy tippelünk, hogy a magyar tréner ezúttal is kifőz valamit és legalább az egyik pontot otthon tartja csapata.

Hertha - Schalke
hatharom.com-tipp: Hertha vagy döntetlen
TippmixPro@1.41
[2272319] 2016-09-18 17:30:00 Hertha Berlin - Schalke 04x;5
[2272319] 2016-09-18 17:30:00 Hertha Berlin - Schalke 04x;
210225