NB I

Jön a borsodi rangadó!

Hétvégén összecsap a két Borsod megyei gárda, a Diósgyőr a Mezőkövesd együttesét fogadja.

Pintér Attiláék győzni mennek Miskolcra.

Hatalmas gödörben van a Diósgyőr, hiszen a piros-fehérek immáron zsinórban hat nyeretlen mérkőzésnél tartanak a bajnokságban. A legutóbbi fordulóban Horváth Ferenc együttese az addig még siker nélkül álló, újonc Gyirmót otthonában szenvedett vereséget, aminek köszönhetően a szurkolók és a csapat között pattanásig feszült a húr. A sebekre csak a győzelem jelenthetne gyógyírt, amit nem lesz egyszerű megszereznie a hazaiaknak, hiszen a jó formába lendült Mezőkövesdet fogadják.

A miskolciaknak ráadásul nem csak a javítás miatt fontos a szombati találkozó, hanem azért is, mert ez lesz a stadionbúcsúztató, mivel a diósgyőri pályát átépítik, s a piros-fehérek innentől kezdve hazai mérkőzéseiket Mezőkövesden játsszák. Adott tehát a feladat Elek Ákosék számára, az Eger elleni Magyar Kupa sikert egy bajnoki győzelemmel kellene megfejelniük úgy, hogy igen pocsék formában vannak.

"Egy győzelem mindig javít a hangulaton, bármely és bármilyen formában lévő csapat ellen is sikerül kivívni. A szerdai Magyar Kupa találkozóval elkezdtünk araszolni picit előre. A Mezőkövesd ellen nem egyszerű felkészülni, hiszen rengeteg játékosuk van és többfajta variációra is képesek. Egy feszült hangulatú mérkőzést várok, aki hidegebb fejjel tud játszani, az meg fogja nyerni a meccset. Nagyon bízok abban, hogy ezek mi leszünk." - mondta Horváth Ferenc a dvtk.eu-nak.

Kattints a képre a játékért!

Ami a vendégeket illeti, ahogy fentebb is említettük a másik borsodi csapat feljövőben van, hiszen Pintér Attila együttese a Ferencváros otthonában elért bravúros döntetlent követően a Honvédot magabiztosan győzte le 3-1 arányban, majd hétközben a Rakamaz ellen jutott tovább a Magyar Kupában. Úgy látszik, hogy mostanra érett össze a felkészülést jóval később kezdő, s hatalmas vérátömlesztésen esett Mezőkövesd.

"A Diósgyőr jól kezdte a bajnokságot, hiszen idegenben verték a Videotont, erre pedig mindenki felkapta a fejét. Felkészülünk belőlük, örülnénk, ha három pontot szereznénk, de ez nem lesz könnyű feladat. Igazi rangadó lesz, remélem, hogy minél több szurkolóval." - nyilatkozta a vendégek mestere a diósgyőriek honlapjának.

A kék-sárgáknak nincs veszítenivalójuk szombaton, azonban borítékolható, hogy a brusztolós, defenzív harcmodorukat nem adják fel a hétvégén sem, így pedig könnyen lehet, hogy ismét pontot, pontokat szereznek Pintér Attiláék. Mivel a diósgyőri támadószekció igen gyengén muzsikál az utóbbi hetekben, ráadásul mindkét félnél eredménykényszer van, így nem várható sok gól a borsodi derbin. Véleményünk szerint a felek maximum két találatig jutnak, mint a legutóbbi három egymás elleni ütközetükön.

Diósgyőr-Mezőkövesd
hatharom.com-tipp: A mérkőzés góljai 2,5 alatt
TippmixPro@1.70
[2295181] 2016-09-17 18:30:00 Diósgyőr - Mezőkövesd Zsóryx;