Spanyol foci

Váratlan bejelentés Simeonétól

Két évvel megrövidítették Diego Simeone szerződését az Atlético Madridnál, mindez igen sokat sejtet.

Viszlát, Madrid!?

Két évvel, 2018-ig csökkentették Diego Simeonénak, az Atlético Madrid labdarúgócsapat vezetőedzőjének szerződését.A felek márciusban még egy 2020-ig szóló új megállapodást jelentettek be, most azonban szinte példátlan módon a csökkentésről számoltak be.

Simeone magyarázatul mindössze annyit mondott, hogy mindkét oldal egyetértett a döntésben, amely így tisztességes. A nyár folyamán viszont alkalommal cikkezett arról a spanyol sajtó, hogy az argentin trénert számos európai - elsősorban angol - sztárklub szívesen látná a kispadján, a szerződé időtartamának csökkentése vélhetően a klubváltást segíti elő.

A 46 éves argentin tréner - aki bajnoki címet nyert és két Bajnokok Ligája-döntőt játszott már a csapattal - hangsúlyozta, továbbra is boldog a klubnál, szerződését pedig a következő két évben újra meghosszabbíthatják.

Az Atlético a hétvégén a Sporting Gijónt fogadja a spanyol bajnokságban. Az erőviszonyok alapján sima hazai lesz a találkozó kimenetele, hiszen mindössze 1.21-es szorzót fizetnek a bukik az Atléticóra. Kérdés, vajon a mostani bejelentés után megéri-e rájuk fogadni.

[2300551] 2016-09-17 16:15:00 Atlético Madrid - Gijonx
[2300551] 2016-09-17 16:15:00 Atlético Madrid - Gijonx;
211384