Angol foci

Így fogadják a Chelsea-Liverpoolt

Péntek egy este igazi csúcsrangadót rendeznek a Premier League-ben, a Chelsea a Liverpoolt fogadja. A fogadók a hazait favorizálják.

Bár a Liverpoolnak nem igazán ment az utóbbi években a Chelsea ellen, Jürgen Klopp együttese nem titkoltan meglepetésre készül a Stamford Bridge-en. A Vörösök idén már nyertek egy komoly rangadót az Arsenal otthonában, a hétvégén pedig a bajnok Leicester verték könnyedén, tehát az önbizalommal nem lesz gond.

Ebből a szempontból a Chelsea-nél sincs probléma, hiszen Antonio Conte legénysége veretlenül áll a tabella második helyén, közvetlenül tapadva az éllovas City-re. Azt azonban mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy a Chelsea az eddigi négy fordulóban még nem meccselt sztárcsapattal, így tulajdonképpen ez lesz az első valódi erőpróba a londoniaknak.

A     adatai szerint a fogadók több, mint fele ennek ellenére hazai végkimenelt vár, amelyre 2.22-es szorzón tudunk fogadni. A beérkező tétek 35 százaléka döntetlent jósolt, míg csupán 12 százalék az, amely a Liverpool sikerével próbálnak nyerészkedni. Vagyis 88 százalék ment a Liverpool ellen, ha hiszünk a tömegnek, akkor a Chelsea 1X 1.33-as szorzóért a nap tutija. 

[2252222] 2016-09-16 21:00:00 Chelsea - Liverpoolx
[2252222] 2016-09-16 21:00:00 Chelsea - Liverpoolx;