Sportfogadás

Ezren találták el a Barca-betlit, milliókat hoztak a késői gólok

A Szerencsejáték Zrt. ezúttal is nyilvánosságra hozta az elmúlt napok eredményeit.


Santi Cazorla 94. percben jegyzett tizenegyesgóljának és az ebből fakadó Arsenal diadalnak
a Southampton elleni Premier Liga-találkozón sok játékos örült. Legalábbis erre utal az a tény, hogy a legtöbb kifizetett nyereményt tömörítő rangsorban – ahol a kiegészítő fogadási lehetőségek által generált kifizetéseket is figyelembe veeszik - ez a párharc áll az élen, 61,22 millió forintos kifizetést biztosítva. A Juventus 3-1-es győzelme a Sassuolo elleni olasz élvonalbeli bajnokin 56,03 millió forintot ért a jól tippelőknek, a manchesteri városi derbin pedig a City idegenbeli sikere az United csapatával szemben 46,27 millió forintot jelentett játékosoknak. Az Atlético Madrid fölényesen győzött a Celta Vigo otthonában, 46 millió forintnál is nagyobb nyereményt biztosítva, míg a Liverpool magabiztos hazai sikere az angol bajnoki címvédő Leicester ellenében közel 40 millió forintos kifizetéssel párosult.

A legtöbb kifizetett nyeremény
Esemény Sorozat Kifizetett nyeremény
Arsenal - Southampton (2-1) Premier Liga 61,22 millió
Juventus - Sassuolo (3-1) Olasz A 53.03 millió
Man. United - Man. City (1-2) Premier Liga 46.27 millió
Celta Vigo - Atlético Madrid (0-3) Spanyol bajnokság 46 millió
Liverpool - Leicester (4-1) Premier Liga 40 millió

A manchesteri városi rangadó, a Manchester United – Manchester City csata a legnépszerűbb események toplistáján az élre került, ugyanis – a kiegészítő fogadási lehetőségekre leadott tippeket is figyelembe véve – 420 917 Tippmix-szelvényen szerepelt ezen esemény valamilyen formában. Az Arsenal – Southampton mérkőzés 317 364 fogadáskötéssel járt együtt, míg a Juventus – Sassuolo olasz Serie A-találkozó 299 270 alkalommal késztette fogadásra játékosainkat. A német labdarúgó-bajnokság pénteki rangadójára, a Schalke – Bayern München mérkőzésre közel 290 ezerszer tippeltek fogadóink, az Auxerre – Sochaux francia másodosztályú bajnoki pedig majd 280 ezres fogadáskötési adatával teszi teljessé a felsorolást.

A legnépszerűbb fogadások
Esemény Sorozat Megkötött fogadások
Man. United - Man. City (1-2) Premier Liga 420 917
Arsenal - Southampton (2-1) Premier Liga 317 364
Juventus - Sassuolo (3-1) Olasz A 299 270
Schalke - Bayern München (0-2) Bundesliga 1. 290 000
Auxerre - Sochaux (0-0) Francia 2. 280 000

Számos, fogadó körében kedvelt, avagy erősnek gondolt klub „vérzett el” a hétvégi mérkőzésdömping során, amely eredményekkel a legváratlanabb eredmények között foglalkozunk. A manchesteri városi derbin sokakat meglepett a City idegenbeli 2-1-es sikere az Old Traffordon (a végkimenetelre megkötött 292 407 tipp 10,7 százaléka így is hibátlan volt, 3,20-as nyertes oddsért), ahogy arra is kevés fogadónk számított, hogy a Chelsea 2-2- es döntetlent jegyez a Swansea vendégeként (193 161 fogadásból 14 890 volt jó, 3,80-as nyereményszorzó mellett). A német élvonal legutóbbi fordulójának legnagyobb szenzációt kiváltó eseménye az 1-0-s végeredményt hozó RB Leipzig – Dortmund csata volt (a beérkező 231 401 tippnek kevesebb mint 3 százaléka volt makulátlan, 5,00-s szorzó mellett), a francia élvonalban pedig botlott a Paris Saint-Germain, lévén a fővárosiak 1-1-et játszottak a St-Etienne gárdájával (133 940 fogadásból 13 520 volt jó, 5,00-s oddsért). Ha azonban a hétvége legnagyobb meglepetését keressük, akkor a spanyol bajnokságban találunk rá erre, merthogy a Barcelona saját pályáján kapott ki 2-1 arányban az Alavés csapatától, amely végkimenetel 1 070 tipptulajdonosnak 24,00-s szorzót ért!

Legváratlanabb események
Esemény Sorozat Fogadások (1x2) Nyertes fogadások Odds
Man. United - Man. City (1-2) Premier Liga 292 407 10.70% 3.20
Swansea - Chelsea (2-2) Premier Liga 193 161 14 890 3.80
RB Leipzig - Dortmund (1-0) Bundesliga 1. 231 401 3% 5.00
PSG - St. Étienne (1-1) Francia 1. 133 940 13 520 5.00
Barcelona - Alaves (1-2) Spanyol bajnokság Nincs adat 1070 24.00

A labdarúgó NB I aktuális fordulójának mérkőzései újra nagy népszerűségnek örvendtek fogadóink körében, így ezen találkozókat a magyar érdekeltségű eseményekkel foglalkozó szegmensünkben vesszük górcső alá. A válogatott összecsapások miatti szünet nem okozott törést a listavezető Vasas eredményességében, hiszen az angyalföldiek a Paks csapatát győzték le 1-0-ra (a végkimenetelre tett 118 555 fogadás közel 75 százaléka hibátlan volt, 1,90- es nyertes oddsért). A Videoton labdarúgócsapata a Haladást múlta felül 3-0-s különbséggel (129 351 fogadásnak több mint 85 százaléka volt tökéletes, 1,60-es nyereményszorzó mellett), az MTK pedig egy, a hajrában értékesített büntető révén 2-1-es diadalt aratott a címvédő FTC-vel szembeni bajnokin (119 132 fogadásból 11 586 volt helyes, 4,85-ös szorzóért). A Debrecen megszerezte első bajnoki sikerét Leonel Pontes irányításával, 2-1-es sikert jegyezve az Újpesttel vívott rangadón (a beérkezett 108 422 fogadás közel fele makulátlan volt, 2,00-s oddsért). A magyar férfi kosárlabda-válogatott idegenben is legyőzte Nagy-Britannia legjobbjait, így a mieink fél lábbal már Európa-bajnoki szereplőnek tekinthetőek (a mérkőzés győztesére regisztrált 13 502 fogadásból 5 255 volt jó, 2,50-es nyereményszorzóért). A Veszprém férfi kézilabdacsapata elszenvedte szezonbeli első vereségét: Xavier Sabaté
együttese a Vardar Pro Skopje otthonában kapott ki a SEHA Ligában (16 909 tippből 163 lett
hibátlan, 2,70-es odds mellett).

Magyar érdekeltségű események
Esemény Sorozat Fogadások száma Nyertes Odds
Vasas - Paks (1-0) NB I 118 555 75% 1.90
Videoton - Haladás (3-0) NB I 129 351 85% 1.60
MTK - FTC (2-1) NB I 119 132 11 586 4.85
Debrecen - Újpest (2-1) NB I 108 422 N. A 2.00
Nagy-Britannia - Magyarország (80-88) kosár Eb-selejtező 13 502 5255 2.50
Vardar - Veszprém (29-22) kézi SEHA Liga 16 909 163 2.70

A legügyesebb szelvények

Egy budapesti játékos gólesőre, egészen pontosan minden általa megfogadott mérkőzés kapcsán legalább három lőtt gólra számított, és ezen megérzéseit 9-es kötésben adta játékba.  A szelvényeket egyenként 1 000 forintos alaptéttel adta fel, mindjárt 20 alkalommal is, és végül 20 ezer forint kockáztatásával 4 millió 573 ezer 376 forintot nyert, merthogy minden általa fogadott eseményen potyogtak a gólok – például az Arsenal összecsapásán a 94. percben született 3. találat biztosan nagy örömöt jelentett fogadónknak.

  • Labdarúgás Juventus – Sassuolo Gólszám 2,5 Több 1,80 Nyertes
  • Labdarúgás Union Berlin – Karlsruhe Gólszám 2,5 Több 1,90 Nyertes
  • Labdarúgás Palermo – Napoli Gólszám 2,5 Több 1,55 Nyertes
  • Labdarúgás Manchester Utd. – Manchester City Gólszám 2,5 Több 1,95 Nyertes
  • Labdarúgás Arsenal – Southampton Gólszám 2,5 Több 1,75 Nyertes
  • Labdarúgás Celta Vigo – Atl. Madrid Gólszám 2,5 Több 2,35 / 2,25 Nyertes
  • Labdarúgás Stoke – Tottenham Gólszám 2,5 Több 1,80 Nyertes
  • Labdarúgás West Ham – Watford Gólszám 2,5 Több 1,80 Nyertes
  • Labdarúgás Liverpool – Leicester Gólszám 2,5 Több 1,70 Nyertes

Egy szolnoki Tippmix-játékosra és az általa összeállított 10-es kötésre sem lehet panasz, még az ínyenceknek sem. A játékos egyenként 200 forintos téttel 7 alkalommal adta fel megálmodott 10-es kötését, és mivel minden tippje tökéletes volt, 462 805 forintot nyert. Nem mellesleg egy 9/10-es kombinációban is megjátszotta ezeket a tippeket, ami összesen 2 000 forintos tét mellett 373 042 forintos kifizetést eredményezett!

  • Labdarúgás Liverpool – Leicester 1X2 Liverpool 1,65 Nyertes
  • Labdarúgás Angers – Dijon Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,05 Nyertes
  • Labdarúgás Altach – Mattersburg 1X2 Altach 1,65 Nyertes
  • Labdarúgás Bastia – Toulouse Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,20 Nyertes
  • Labdarúgás Aarau – Le Mont Lausanne 1X2 Aarau 1,40 Nyertes
  • Labdarúgás Austria Wien – Wolfsberg 1X2 Austria Wien 1,75 Nyertes
  • Labdarúgás Xamax – Schaffhausen 1X2 Xamax 1,80 Nyertes
  • Labdarúgás Guingamp – Montpellier Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,85 Nyertes
  • Labdarúgás Levante – Zaragoza 1X2 Levante 1,65 Nyertes
  • Labdarúgás Besiktas – Karabukspor Hendikep 0:1 Besiktas 2,00 Nyertes

A Szerencsejáték Zrt. internetes fogadási portálján, a      oldalon a magyar labdarúgó NB I világát a jelek szerint tökéletesen ismerő játékosunk állította össze az egyik legfigyelemreméltóbb szelvényt.A fogadó a honi élvonal találkozóiból válogatta össze 6-os kötését, amely kapcsán 1 000 forintot kockáztatott, és mivel minden végkimenetelre ráérzett, 312 030 forintot nyert!

  • Labdarúgás Videoton – Haladás 1X2 Videoton 1,82 Nyertes
  • Labdarúgás Gyirmót – Diósgyőr 1X2 Gyirmót 2,65 Nyertes
  • Labdarúgás Debrecen – Újpest 1X2 Debrecen 2,08 Nyertes
  • Labdarúgás Vasas – Paks 1X2 Vasas 1,92 Nyertes
  • Labdarúgás MTK – FTC 1X2 MTK 5,40 Nyertes
  • Labdarúgás Mezőkövesd – Honvéd 1X2 Mezőkövesd 3,00 Nyertes

Egy másik Tippmixpro-játékos több „hangszeren” játszott tökéletesen, ugyanis 400 forintos téttel megfogadva 12-es kötését komoly összeget, egészen pontosan 125 193 forintot nyert.

  • Labdarúgás CSZKA Moszkva – Terek Groznij 1X2 CSZKA Moszkva 1,45 Nyertes
  • Labdarúgás Porto – Guimaraes Hendikep 0:1 Porto 1,90 Nyertes
  • Labdarúgás Malaga – Villarreal Hazai csapat kapott gól nélkül Nem 1,50 Nyertes
  • Labdarúgás Palermo – Napoli Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,55 Nyertes
  • Labdarúgás Panioniosz – Aszterasz Tripolisz (élő)
  • Hány gólt szerez a hazai csapat? Több, mint 0,5 1,60 Nyertes
  • Labdarúgás Debrecen – Újpest 1X2 Debrecen 2,02 Nyertes
  • Labdarúgás Liverpool – Leicester Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,70 Nyertes
  • Labdarúgás Sporting CP – Moreirense Hendikep 0:1 Sporting CP 1,70 Nyertes
  • Labdarúgás Juventus – Sassuolo 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 1,55 Nyertes
  • Labdarúgás AZ Alkmaar – Willem II 1X2 AZ Alkmaar 1,50 Nyertes
  • Tenisz Ka. Pliskova – A. Kerber A mérkőzés győztese A. Kerber 1,50 Nyertes
  • Labdarúgás Sevilla – Las Palmas Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,50 Nyertes

 

Forrás: szerencsejatek.hu