US Open

Új bajnokot avatnak New Yorkban

Az amerikai nyílt teniszbajnokság női döntőjében Karolína Plisková és Angelique Kerber méri össze a tudását.

Tavaly komoly meglepetés volt az olasz rangadó a női fináléban Roberta Vinci és Flavia Pennetta részvételével. Most ilyen szenzációról nem beszélhetünk, de a cseh Karolína Plisková és a német Angelique Kerber személyében mégis két olyan teniszező csap össze, akik korábban még nem játszottak döntőt New Yorkban. Ez egyben azt is jelenti, hogy ismét új bajnoka lesz a tornának.

Plisková kifejezetten gyenge Grand Slam-mutatóval állt a rajt előtt, de pontosan tudtuk, hogy előbb vagy utóbb kijön neki a lépés, hiszen hatalmas tehetség és nem véletlenül küzdötte be magát a legjobb tíz közé a ranglistán. Voltak jelek arra, hogy most jön el számára az áttörés, a US Opent megelőző utolsó nagy versenyen, Cincinnatiben ugyanis sikerült győznie. A döntőben éppen Kerbert tanította móresre, négy játékot engedett az Australian Open-címvédőjének. Több, mint meggyőző menetelés volt ez a cseh lánytól, de a US Open sorsolása után kevesen gondolták, hogy képes lesz arra a bravúrra, hogy legyőzze a Williams-nővéreket. Azzal, hogy kiütötte Serenát egyben világelsővé tette Kerbert. Persze kellett ehhez a némettől egy csodálatos szezon, aminek még nincs is vége, de már most messze felülmúlta bármelyik korábbi évét. Az ő ittléte a fináléban papírformának mondható, minden meccsén őt tartották a favoritnak a bukmékerek. Az már inkább megsüvegelendő, hogy szettveszteség nélkül vette az összes akadályt. 

Ki jut tovább?
Karolína Plisková Angelique Kerber
TippmixPro @ 2.30 TippmixPro @ 1.50

Tét egy Grand Slam-trófea, tehát a korábbi meccseiket szinte el lehet felejteni, annyiból van csak jelentősége, hogy tudják mire számíthatnak a másiktól. A Cincinnatiben vívott döntőjük sem mérvadó, hiszen Kerber annak a tornának úgy vágott neki, hogy az előtte lévő héten még Rióban játszott döntőt. Rafa Nadal nyilatkozta, hogy túlvállalta magát, amikor az olimpia után pályára lépett Cincy-ben. Jóval komolyabb ellenállást fog most tanúsítani a német. Plisková a harmadik forduló óta szinte csak nagy ütőkkel találkozott, akiket egyszerűen erőből megvert. Kerber ellen már az eszére is szükség lesz, pokoli nehéz a németet letolni a pályáról, aki ráadásul pontosan tudja, hogyan kell az ilyen nagy csatákat megvívni, hiszen ez lesz idén a harmadik Grand Slam-döntője.

Fogadás szempontjából, amiben értéket látunk az a 21.5 játék felett. Kerber, ha ki is kap, akkor sem gondoljuk, hogy simán, míg Plisková adogat annyira jól, hogy ő is csak egy szoros meccsen maradjon alul.