E-sport

Így küzdenek meg egymással a legnagyobbak

  • Thanatos

Alábbi cikkünkben ezúttal kitérünk arra, hogyan is zajlanak a League of Legends küzdelmei, valamint hol és hogyan lehet követni a legnagyobbakat.

Az e-sport és a League of Legends (LoL) világa már nem feltétlen újdonság az olvasók számára (rövid bemutató cikkünket itt találjátok), ám még mindig kicsit homályos lehet, hogy milyen bajnokságok is zajlanak ebben a közegben. Hiszen továbbra is egy olyan játékról van szó, amelyet versenyzésre teremtettek, és vétek lenne nem kihasználni ezt a lehetőséget. Bizton állíthatjuk, hogy itt most senki sem vétkes, így tényleg szükség van egy alaposabb áttekintésre!

Tudtad? A League of Legends legnagyobb tornáira bármelyik nagyobb online fogadóirodánál tehetsz téteket. További érdekességekért, beharangozókért és tippekért kövesd oldalunkat!

Két dolgot nagyon fontos kiemelni rögtön az elején. Az első, hogy a LoL kompetitív világában nincsenek nemzetek. Nemtől, kortól és származástól függetlenül kerülhetünk be egy csapatba, ahol kizárólag a teljesítményünket figyelik és az alapján ítélnek meg. Egy ilyen profi e-sport csapat azért rendelkezik székhellyel, ez pedig meghatározza melyik régióban versenyezhetünk, ám bármikor leigazolhatnak minket a világ másik felén is. Pont ezért a válogatottság fogalma nem is létezik ebben a közegben, hiszen a régió ahol küzdesz, mindig elfogad és drukkol majd neked.

A másik, hogy a League of Legends gyártója, a Riot Games, folyamatosan pénzt, időt és energiát áldoz a kompetitív réteg fejlesztésére. Ezért nekik köszönhető a legnagyobb és legfontosabb kupasorozat, amihez a játékon belüli átalakításokat is hozzáigazítják. Az egész rendszer alapja a szezon, amelyekből a hatodiknál járunk épp, és általában januártól novemberig tart. Ez idő alatt a világ 5 nagy-, és számtalan kisebb régiója folyamatosan versenyezteti legjobbjait. Az 5 fő régió: Európa, Észak-Amerika, Kína, Dél-Korea és Tajvan. Mindegyik önálló bajnoksággal rendelkezik (előző felsorolás sorrendje alapján: EU LCS, NA LCS, LPL, LCK, LMS), melyek rendszere között azért kifejezetten nagy az átfedés.

Minden évben van egy Tavaszi- és egy Nyári Évad (Spring- &Summer Split), amikor is heti rendszerességgel zajlanak az összecsapások közel 2 hónapig, míg végül a rájátszás újabb 1 hónapja során kiderül aktuálisan épp melyik csapat az adott régió legjobbja. Egy adott Évad / Split végén az alacsonyabb ligákban kiemelkedő teljesítményt nyújtó csapatok egy külön kupa keretében küzdhetnek a feljutásért, így biztosítva, hogy tényleg azok küzdjenek az adott ligákban, akik azt meg is érdemelik.

Minden évben a legnagyobb várakozás azonban nem is a regionális, hanem a nemzetközi bajnokságokat övezi. A Tavaszi- és Nyári Évad között zajlik a Mid-SeasonInvitational (MSI), míg minden év októberében, a Nyári Évadot követően jön a The Worlds, azaz a League of Legends Világbajnokság. A főbb régiók csapatai egész évben World championship / Világbajnoki pontokat szereznek, hiszen ugyan a Nyári Évad győztesei biztosan kvalifikálják magukat az év legnagyobb eseményére, de a maradék helyek eldöntésében ezek mindenütt szignifikáns jelentőséggel bírnak. Gyakorlatilag az összes regionális bajnokság közvetlenül befolyásolja a The Worlds eseményeit, beleértve a kisebbeket is, hiszen van egy külön verseny, az International Wild Card, amely úgymond a 6. fő régió, és minden más, kisebb régiót magában foglal. Két csapat innen is kvalifikálja magát a Világbajnokságra, tehát szó szerint bárki megnyerheti azt. Ezzel megalapozva, hogy október utolsó hétvégéjén azon csapat emelhesse a legnagyobb győzelemért járó kupát a magasba, aki egész évben odatette magát.

A Riot Games által létrehozott ligák mellett azért vannak más kisebb- és nagyobb rendezvények is. A világ egyik legnagyobb bajnokságokat szervező vállalata, az ESL Gaming Network, például szintén külön saját nemzetközi ligával rendelkezik, amely az Intel ExtremeMasters (IEM) nevet viseli. Ezt hívhatjuk egy "alternatív világbajnokságnak" is, ahol a Riot Games bajnokságainak rendszerében elért eredményeket vegyítik a saját eseményeiken elért eredményekkel, míg végül a legjobbak kvalifikálják magukat a főrendezvényre, amit évek óta Lengyelországban, Katowice városában tartanak. Ugyan a reflektorok legtöbbször nem ezekre a versenyekre vannak forgatva, ám jelentőségük, nyereményalapjuk és a győzelemmel járó dicsőség itt sem elhanyagolható, sőt!

Az előzőekben felsorolt bajnokságok egyértelműen csak a legnagyobbak és legfontosabbak, ahol tényleg a legprofibb játékosok és csapatok versenyeznek és küzdenek meg egymással. Számtalan kisebb kupa zajlik még ezektől függetlenül, ám a közvetítések a hangsúlyt nem ezekre helyezik, így jóval nehezebb őket követni, és amúgy is kevesebb embert érdekelnek.

Ha pedig már közvetítések, akkor érdemes kitérni arra is, hogy ezeket a bajnokságokat hol lehet követni! Amennyiben az angol nyelvet preferáljuk, akkor egyszerűbb dolgunk van, hiszen a Riot Games szinte mindegyik ligája elérhető így és a lolesports.com oldal mindig eligazít minket, ráadásul még az ESL eseményeiről is szót ejtenek. Ha pedig a magyar nyelvű kommentár érdekel minket, akkor a MagyarLoLTV munkásságát érdemes figyelni a https://www.twitch.tv/magyarloltv oldalon. Ugyan nincsen lefedve az összes régió minden bajnoksága, ám az európai és észak-amerikai ligák, valamint a nemzetközi ütközetek szinte kivétel nélkül elérhetőek itt is.

Aki mostanában kapcsolódna be a League of Legends professzionális versenyszférájába és világába, az Európa és Észak-Amerika kvalifikációs tornáival hangolódhat a már említett The Worlds 2016 eseményére, amely pedig októberben startol. Érdemes lehet amúgy belekóstolni ebbe a világba, mert eddig nem ismert fogadási lehetőségeket és izgalmakat tartogathat számunkra, amiket cikkünk következő részében fejtünk majd ki!