Légiósok

Nikolics üzent Storcknak, vérző Balogh a San Siróban

Nemanja Nikolics duplázott a Legiában, Huszti Szabolcs gólpasszt adott. Megyeri, Gulácsi és Bogdán is végig védte a maga mérkőzését, az olaszországi fiataljainknak azonban nem volt jó hétvégéje.

Olaszország 

Az Olaszországban légióskodó magyar játékosoknak sok sikerélménye nem volt a hétvégén, hiszen sem a Bologna, sem a Palermo nem tudta megnyerni a maga meccsét. Az első fordulóban a Bologna legjobbjának választott Nagy Ádám a Torino elleni meccsen csak a kispadon kapott helyet, majd Roberto Donadoni az 56. percben, 1-3-as állásnál becserélte a játékost. A Bologna viszont így is beleszaladt a késbe és 5-1-es verést kapott a kisebbik torinói alakulattól. 

Balogh Norbert és Sallai Roland is pályára lépett a Palermóban, amely az Inter otthonában ért el 1-1-es döntetlent. Sallai az 55., Balogh a 76. percben állt be, utóbbit ráadásul a mérkőzés hajrájában az interes Danilo D'Ambrosio csúnyán lekönyökölte. 

corriere dello sport

Németország 

A hétvégén elrajtolt a német Bundesliga is, az első hétvégén pedig volt minek örülni a magyar légiósoknak. Dárdai Pál Herthája például egy egészen őrült hajrában csikarta ki a győzelmet a Freiburg ellen, a berliniek győztes gólját a csereként a 85. percben pályára küldött Schieber a 95. minutumban szerezte meg. Az eufória hevében a Hertha kispadja és így Dárdai is "megőrült" és egészen a pálya közepéig szaladt örömében. 

Az újonc Lipcse 2-2-es döntetlen játszott a Hoffenheim otthonában. A vendégek kapuját ezúttal is Gulácsi Péter védte, Kalmár Zsolt viszont ezúttal nem kapott lehetőséget. Bár Szalai Ádám egyelőre még a Hoffenheim játékosa, ezúttal sem nevezték a keretbe sem. 

Kleinheisler László 85. percet kapott a Kölnben kapituláló Darmstadt gárdájában, Huszti Szabolcs pedig 56 percet töltött a pályán a Frankfurtban. A magyar középpályás így is a meccs egyik hőse lett, hiszen a 13. percben egy remek gólpasszt adott a győztes találatot szerző Meiernek. 

A másodosztályban egyelőre gyengélkedő Kaiserslautern hétfő este fogadja a Düsseldorfot, Stieber Zoltán pedig a kupameccshez hasonlóan ezúttal is a kezdőben kaphat helyet. Megyeri Balázs végigvédte a Fürth 3-2-re megnyert bajnokiját az Erzgebirge Aue ellen, így továbbra is első számú kapusnak tekinthető. 

Anglia

Bogdán Ádám sem tudta megakadályozni a QPR 1-0-s győzelmét a Wigan hétvégi bajnokiján. A magyar válogatott kapusa a múlt héten két meccsen összesen 5 gólt kapott, ám igazából egyetlen egy miatt sem hibáztatható, így továbbra is sztenderd embere a Wigannak. 

legia warszawa facebook

Lengyelország

A lengyelországi magyar kontingens legjobbja ezen a héten ismét Nemanja Nikolics volt. A Legia Varsó a hét közepén felverekedte magát a Bajnokok Ligája főtáblájára, hétvégén pedig 2-0-ra nyert a Ruch Chorzow otthonában. A varsóiak mindkét gólját Nikolics szerezte,aki ezzel első bajnoki góljait könyvelhette el az új idényben. A Pogozn Szczecin Gyurcsó Ádámmal a soraiban játszott 1-1-es döntetlent a Cracovia ellen, a vendégeknél Litauszki Róbert csak a kispadra fért oda. 

Hétvégén krakkói derbit is rendeztek, ám némi meglepetésre a Slask 5-1-re kiütötte "idegenben" a Wislát. A hazaiaknál Guzmics Richárd végigjátszotta a találkozót, a vendégeknél Mervó Bence a 92. percben időhúzó csereként szállt be, Gosztonyi András nem volt nevezve.  A 2-0-s győzelmet arató Lech Poznan ezúttal nélkülözte Kádár Tamást, aki kisebb sérülése miatt nem lett nevezve a mérkőzésre. 

Kelet-Európa

Horvátországban a Hajduk Split 2-0-s győzelmet aratott a Lokomotiv Zagreb vendégeként, a splitieknél Futács Márkó a 70. percben szállt be a meccsbe, de gólt lőnie nem sikerült. Priskin Tamás ezúttal is végigjátszotta a Slovan Bratislava bajnokiját, ám a pozsonyiak ezúttal gól nélküli döntetlenre végezte a Trnava otthonában. Priskin 7 forduló alatt 2 gólnál jár a szlovák első ligában. Ausztriában a Rapid Wien és a Salzburg játszotta a hétvége meccsét, ám a 0-0-s végeredmény nagy csalódást jelentett, a bécsieknél a 46. percben pályára lépett Szántó Tamás is. 


A magyar válogatott szeptember 6-án a Feröer-szigeteken kezdi meg a világbajnoki selejtezős szereplését. Bernd Storck szövetségi kapitány szombaton kijelölte a keretet is, amely kezei alatt a legfiatalabb átlagéletkorral rendelkezik. 

[2059297] 2016-09-06 20:45:00 Feröer-szigetek - Magyarországx;