US Open

Nagyot szakítanánk a nyitónapon

  • Cesc18

Íme az amerikai nyílt teniszbajnokság első játéknapjának tutija, lutrija és legnagyobb értékkel kecsegtető tippje.

A játéknap tutija

Hétfőn délután kezdetét veszi a szezon utolsó Grand Slam-viadala, a US Open. Rögtön az első napon bemutatkozik a címvédő Novak Djokovics, akinek vélhetően a sérülésekkel bajlódó, a fonalat teljesen elveszítő Jerzy Janowicz legyőzése semmi problémát nem fog okozni. Rajta kívül a top 10-ből további öten mutatkoznak be, a 2013-as bajnok Rafa Nadal, a tavalyelőtti győztes Marin Cilic, a Wimbledonban finálét játszó Milos Raonic, illetve két francia, Jo-Wilfried Tsonga és Gael Monfils. Közülük Monfilsnak lesz a legnehezebb dolga, aki a nagy szervás Gilles Müllerrel találkozik, a gall teniszezőnek ráadásul hátproblémái voltak az elmúlt hetekben, szóval nem vennénk mérget a továbbjutására. A többiek győzelme borítékolható, ennek megfelelően nem is fizet túl jól. A kiemeltek közül a 18. Pablo Cuevastól várunk még biztos továbbjutást, ellenfele az a Dudi Sela lesz, akivel tavaly ugyanígy az első körben találkozott New Yorkban. Akkor 6:2, 3:6, 6:4, 6:1-re győzött az uruguayi, és most is hasonlóan sima meccsre számítunk. Cuevas ugyan elsősorban salakon szokott villogni, de all-rounder játékosnak számít, vagyis minden borításon megállja a helyét. 

Dudi Sela-Pablo Cuevas
Hatharom-tipp: Cuevas nyer
TippmixPro @ 1.20

 

A játéknap legnagyobb értékkel kecsegtető tippje

A kiemeltek közül viszont, akitől elbúcsúznánk, az a 23. Kevin Anderson. A hórihorgas dél-afrikainak ez a szezonja ráment a sérülésekre. Az év elején problémája volt a vállával, illetve meg kellett műteni a bokáját. A salakszezon óta a tervezett tornákon részt tudott venni, de a jó eredmények elmaradtak, illetve a tenisze is csak árnyéka a tavalyinak, amikor top 10-be sikerült verekednie magát. Sok pontot bukhat itt a US Openen is, hiszen egy éve negyeddöntőzött. A felvezető tornákon volt pár érdekes veresége, kikapott például a 250-en kívüli Reilly Opelka ellen, illetve verte Jiri vesely és Malek Jaziri is. Nem lesz könnyű dolga a sokat futó Yoshihito Nishioka ellen sem. A japán tehetség igazán nagyot a profik között még nem alkotott, de szépen beküzdötte magát a legjobb 100 közé a világranglistán. Talán a négy major közül ez áll hozzá a legközelebb, junior korából innen származik a legjobb eredménye és meccset is még csak itt sikerült nyernie GS-en - tavaly öt szettben Paul-Henri Mathieu ellen. A nem topon lévő Anderson ellen bőven lehet keresnivalója, ezen a szorzón pedig megéri bizalmat szavazni neki.

Yoshihito Nishioka-Kevin Anderson
Hatharom-tipp: Nishioka nyer
TippmixPro @ 3.20

A játéknap lutrija

A 28. kiemelt Martin Klizantól sem várunk nagy menetelést Flushing Meadowsban, konkrétan már az első körben Mihail Juzsnij-val veretjük. A szlovák all-rounder játékosnak számít, de valahogy idén szabadtéri keményen nem megy neki, ötből öt meccset veszített el. A komplett US Open Series-t kihagyta, illetve a Zika vírus miatt Rióba sem utazott el. Legutóbb júliusban láthattuk Prágában egy salakos Challenger-tornán. Juzsnij viszont Torontóban és Cincinnatiben játszott, a fogható meccseket mindkét versenyen megoldotta. Elindult a múlt héten Winston Salemben is, de a második körös meccsére nem állt ki lábsérülés miatt. Inkább elővigyázatosságból lehetett ez, a US Open előtt nem akart kockáztatni. Ettől függetlenül persze van némi rizikó a fogadásban, mert infó nincs azóta róla, de ha valóban 100%-os lesz, akkor ő számít a favoritnak.

Mihail Juzsnij-Martin Klizan
Hatharom-tipp: Juzsnij nyer
TippmixPro @ 1.95

Aki gondolja megjátszhatja a három tippet kombiban is, ami 7.49-szeres pénzt ér a    nál. Oszd meg véleményed a mérkőzésekkel kapcsolatban hozzászólásban vagy fórumunkon a tenisz-kibeszélőben, a további tippjeinket pedig keresd a Protipp-rendszerben!