NB II

Bravó annak, aki nyerni tudott szerdán!

  • varin

Nem semmi hétközi fordulót rendeztek az NB II-ben, a topcsapatok közül három is kínos vereséget szenvedett.

Noha válogatott szünet miatt az NB I-esek pihennek, fordulót rendeztek szerdán az NB II-ben. És bizony nem is akármilyen eredmények születtek, hiszen három bajnokesélyes dolgát is csúnyán ellátták.

Már délután lehetett sejteni, hogy furcsa kis forduló lesz a 6., hiszen a győzelem nélkül utolsó helyen álló Békéscsaba rendesen elkalapálta a toronymagas bajnokesélyes Puskás Akadémiát, amely ezzel a 13. helyig csúszott vissza. A felcsútiak az utolsó tíz percben, kettős emberhátrányban kaptak három gólt, így végül öt lett a vége. Aki ránk hallgatott és eltalálta a lila-fehérek sikerét, 3.70-szeres pénzt nyert a    -n.

Ki nyeri az NB II-t?
   
Puskás Akadémia 1.75
Nyíregyháza 5.50
Kisvárda 6.00
Balmazújváros 12.00
ZTE 20.00

A másik hihetetlen eredmény szintén egy kelet-magyarországi fellegvárhoz, a Nyíregyházához köthető. A Tisza Tiborral megerősített szabolcsiak az újonc Kozármisleny ellen kaptak egy négyest, ráadásul Mátyus János mester szerint nem is érdemtelenül. "Nem szeretnénk beállni a sorba, amelynek tagjai kárhoztatják szerencséjüket, hogy kihagyták a helyzeteket és többször is a kapufát találták el. Elismerjük, hogy a Kozármisleny most ennyivel jobb volt". A fordulóban a baranyaiak szorzója volt a legmagasabb, irodától függően akár tízszeres pénzt is zsebre vághatott a szerencsés.

De például 3.60-szoros oddsért bukott az eddig hazai pályán 100%-os Siófok, valamint a listavezető Balmazújváros Vác elleni fiaskója is nehezen magyarázható.

A Zalaegerszeg-Cegléd mérkőzést 1-0-s állásnál egy trafoállomás meghibásodása miatt félbe kellett szakítani.

2016-08-24;9117
211147