NB I

Rangadóra készülnek Felcsúton - jön a Vidi-Loki

  • Kompany

Noha a felek a középmezőnyben tanyáznak, a Videoton-Debrecen mérkőzés még így is rangadónak számít.

A Vidi-Loki még most is rangadónak számít.

Borzasztóan kezdte szezonját a Videoton együttese, amit egy három győzelemből álló sorozattal zárt le. Hétközben viszont ismét gödörbe került Henning Berg együttese, hiszen a gyengécske MTK otthonában sikerült kikapnia 1-0-ra. A piros-kékek nagyon rosszul játszottak kedden, a támadójátéka csődöt mondott a csapatnak, és a védelme is katasztrófa volt, hiszen ha a fővárosiaknak lett volna két Torghelle Sándor kaliberű játékosuk, akkor gólokkal győzhették volna le a tavalyi ezüstérmest.

"Kíváncsi vagyok arra, hogy milyen összeállításban lép pályára a Loki, hiszen egyfelől sok a sérültjük, másrészt új edzőjük van, ami azért lehet veszélyes, mert nem igazán tudhatjuk, hogy mire is számítsunk. A két csapat múltja miatt egy Vidi-Loki mindig rangadónak számít. Két vidéki nagy csapatról beszélünk, még akkor is, ha ezt a szezont mindkét együttes egy kicsit döcögősen kezdte. Mivel hazai pályán játszunk, ezért nekünk kell támadólag fellépnünk, a mi akaratunknak kell érvényesülnie a 90 perc során. Megmondom őszintén, számomra meglepő volt, hogy rögtön a szezon elején edzőt cserélt a DVSC. Az mindenesetre biztos, hogy ilyen rövid idő alatt a portugál szakmai stáb gyökeres változásokat még nem tudott végrehajtani, de ahogy azt már mondtam, nem igazán tudhatjuk, hogy mire is számítsunk." - nyilatkozta Bódi Ádám a vidi.hu-nak.

Kattints a képre a játékért!

Ami a vendégeket illeti, a Loki is pocsékul indította szezonját, aminek meglett az eredménye, hiszen Kondás Elemért eltávolították helyről. Az ideiglenesen kinevezett Herczeg Andrással megtáltosodtak a debreceniek, a két újoncot magabiztosan győzték le, ám ezt követően viszont elvágták a csapatot. Köszönhetően az új mesternek, Leonel Pontesnek, aki még abszolút nincs tisztában a magyar viszonyokkal, így nem is akkora meglepetés, hogy a piros-fehérek hazai pályán csak döntetlenre voltak jók az addig még gólt sem szerző MTK-val szemben, míg a Haladástól kikaptak a Nagyerdei Stadionban.

"Több meccsét is láttam a Videotonnak, tudom, hogy az elmúlt három összecsapásukból kétszer nyertek, legutóbb pedig vereséget szenvedtek. Egy olyan csapatról van szó, amely a bajnoki címért harcol. Végig együtt mozognak, a játékosaik közel vannak egymáshoz a pályán. Sok jó labdarúgó van a keretükben, például Danko Lazovics, vagy épp a tőlünk eligazolt Bódi Ádám. Kemény meccsre számítok, de a három pontért fogunk küzdeni. A legfontosabb, hogy minden játékosom felépüljön és számíthassak rájuk. A Haladás elleni mérkőzés első félidejében kiváló harmincöt percünk volt. Azt a teljesítményt szeretném látni a csapatomtól minél többször. Ezért dolgozunk nap mint nap, és hiszem, hogy minél előbb meg is lesz a gyümölcse." - nyilatkozta Leonel Pontes a dvsc.hu-nak.

Mindkét fél nagyon fogadkozik, hogy megnyeri a forduló rangadóját, azonban perpillanat a Vidinek van nagyobb sansza erre. Egyrészt hazai pályán játszik, másrészt erősebb kerettel rendelkezik és lényegesen kevesebb sérültje van, mint a Lokinak, míg harmadrészt az előző szezonban a piros-kékek mind a három meccsüket behúzták a debreceniek ellen. Ám véleményünk szerint nincs érték a hazai sikerben, hiszen a vendégekhez hasonlóan a székesfehérváriak is kiábrándító formában vannak. Úgy véljük, hogy a nyolc nap alatt harmadik meccsére készülő felek mérkőzésére rányomja bélyegét a fáradtság és az eredménykényszer, így pedig egy brusztos, kemény, gólszegény mérkőzésre van kilátás.

Videoton-Debrecen
hatharom.com-tipp: A mérkőzés góljai 2,5 alatt
TippmixPro@1.65
[2253512] 2016-08-21 20:00:00 Videoton - Debrecenx;