NB I

Az MTK megállítaná az Újpestet

  • Tomihmv

A zsinórban négy meccset nyerő Újpest, a hamvaiból feltámadó MTK-val találkozik a hetedik fordulóban.

Az MTK megállítaná az Újpestet.

Amilyen pocsékul indult a szezon az újpestiek számára, olyan jól teljesítenek mostanság a lila-fehérek. Neboja Vignjevics együttese zsinórban négy megnyert mérkőzésnél tart, hiszen a Paks, Vasas, Gyirmót trió után a Mezőkövesd együttesét is legyőzték a IV. kerületiek szerdán. A hazaiak egyébként a jó első félidei produkciójuknak köszönhetik a sikert Borsodban, a második játékrészben már arra törekedtek, hogy megőrizzék előnyüket, vagyis csak és kizárólag a védekezéssel foglalkoztak.

Hétről hétre fejlődnek, lépnek előre a hazaiak, ami annak köszönhető, hogy a fiatalok egyre több rutint szereznek és már olyat is be mernek vállalni a pályán, amit korábban még álmukban sem. Ez az eredményeken is meglátszik, és a hétvégén akár folytathatják is menetelésüket a lila-fehérek.

Kattints a képre a játékért!

Ami a vendégeket illeti, az MTK is felszálló ágban van, hiszen a sorozatos kudarcok után a Debrecen otthonában megszerezték első góljukat a kék-fehérek, ami egy pontot ért, majd Torghelle Sándor találatával hazai pályán nyertek a Videoton ellen 1-0-ra kedden.

A korábbi magyar válogatott visszatérése óriási lendületet adott a kék-fehéreknek, hiszen mióta újra játszik - letöltötte eltiltását - a csatár, azóta két gólt lőtt az MTK és négy pontot szerzett. A rutinos játékos rendet tart a pályán, a fiatalok követik őt, így pedig nem kérdés, hogy a vendégek legfontosabb játékosa. A hétvégén is biztosan kezdőként kap lehetőséget, hiszen csak Drazsen Okukára, Mato Grgicsre és Darko Nikacsra nem számíthat Teodoru Vaszilisz, a többiek felépültek.

"Az Újpesttel mindig jó mérkőzéseket, szoros csatákat vívunk. Ezúttal is egy kemény, hajtós meccsre számítok, amelyből remélhetőleg győztesen kerülünk ki." - mondta az MTK vezetőedzője klubja hivatalos honlapjának.

Noha a táblázat alapján egyesnek tűnik a mérkőzés, szerintünk nincs nagy különbség a felek között, sőt, Torghelle visszatérésével egyre veszélyesebb MTK. Úgy gondoljuk, hogy a két fiatal csapat vasárnapi meccsén a küzdelem dominál majd, ami a támadófutball rovására mehet, vagyis nem számítunk sok találatra a háromesélyes mérkőzésen.

Újpest-MTK
hatharom.com-tipp: A mérkőzés góljai 2,5 alatt
TippmixPro@1.60
[2253511] 2016-08-21 18:00:00 Újpest - MTKx;