NB I

Az éledező Paks állítja meg a bombaformában lévő Haladást?

Döntetlen három éve nem született ebben a felállásban és most is inkább a hazaiak az esélyesek.

Van ok a mosolygásra a Haladás és a Paks együttesénél is. A tolnaiak végre megszerezték első győzelmüket, ráadásul hátrányból fordítva a DVTK ellen, míg a Haladás az utolsó öt meccsén 11 pontot zsákolt, legutóbb éppen Debrecenben nyertek Halmosiék. A papírforma azt ígéri, ezúttal is az elmúlt években megszokott gólgazdag, szoros csata lesz.

   
  1 x 2
Haladás-Paks 1.96 3.35 3.65

A Paks továbbra is hű önmagához, vagyis a jó hazai szereplést nagyon gyenge idegenbeli kíséri. Csertői Aurél fiai három meccsen egy pontot szereztek és két gólt lőttek, míg hazai pályán öt egységet hoztak a DVTK-FTC-Videoton trión. Mint azt a tréner elmondta, a Haladás még úgy is rendkívül veszélyes gárda, hogy nem Szombathelyen játsszák meccseiket.

"Olyan csapat lát bennünket vendégül, amelyik az elmúlt mérkőzések során egyre jobb formába lendül. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy legutóbb Debrecenben legyőzték a DVSC-t. És bár Sopron nem az igazi hazai pályája a Haladásnak, de ha lehet ott még veszélyesebbek, mint idegenben. Vagyis újabb nehéz mérkőzés vár ránk, de nagyon bizakodunk egy szép eredmény elérésében" - mondta a mester.

[2253515] 2016-08-21 18:00:00 Haladás - Paksx;5

A hazaiaknál továbbra is nélkülözniük kell Király Gábor szolgálatait, ám Rózsa Dániel remekül helyettesítette a válogatott portást Debrecenben, így ez aligha jelent majd problémát.

Habár a Haladás van kétségkívül jobb formában, 2-es alatti oddsért mi nem szívesen fogadunk győztesre ebben a párosításban. Gólok azonban bőségesen eshetnek, ahogyan nem volt ez ritka az elmúlt években sem.

hatharom.com-tipp: 2.5 gól felett
TippmixPro @2.00
[2253515] 2016-08-21 18:00:00 Haladás - Paksx;
2016-08-21;212

Kattints a képre a játékhoz!