Riói olimpia

A bronz is szépen csilloghat

A magyar női vízilabda-válogatott pénteken a harmadik helyért játszik Oroszország ellen.

A bronz is szépen csilloghat.

Sajnos nem jött össze a bravúr, hiszen a magyar női vízilabda-válogatott alulmaradt az amerikaiak elleni elődöntőben szerdán. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen a címvédő a torna legnagyobb favoritja, amit újfent bizonyított ellenünk. A tengerentúliak gyakorlatilag végig vezetve, meggyőző fölénnyel kerekedtek Bíró Attila lányai fölé, s teljesen megérdemelten nyertek négy góllal 14-10-re.

"A tervünk megvolt, a vízben nem sikerült úgy megvalósítani, ahogy szerettük volna. Az első negyedben tartottuk magunkat, aztán voltak periódusok, amikor nem tudtunk mihez kezdeni a fizikai fölényükkel. Helyenként jól zónáztunk, sikerültek a lefordulások, de többször nem. Az emberelőnyös játékon lehetett volna javítani, a tíz gól elég, a tizennégy kapott a sok, kellett volna egy extra kapusteljesítmény és még több blokk." - mondta szövetségi kapitányunk az mvlsz.hu-nak, majd kitért a pénteki csatára is: "Nem estünk szét annyira, hogy Oroszországot ne tudnánk megverni. Erős csapat, itt Rióban igazán összeállt, nagyon komoly csata lesz, de maradt bennünk annyi erő, hogy haza tudjuk vinni a bronzérmet."

Tippelj a napi kérdésekre olimpiai tippjátékunkban, és nyerj egy csúcs tabletet!

Ami az oroszokat illeti, a keletiek az egész torna alatt voltaképp mindössze egyszer, a negyeddöntőben játszottak jól, ennek köszönhetik, hogy éremért játszhatnak az olimpián. A csoportkörben az olaszok és az ausztrálok ellen is óriási pofonba néztek bele, és még a leggyengébbnek tartott brazilok is fel tudták velük venni a versenyt. A spanyolok ellen csodát tettek, hiszen meglepetésre egy jó negyednyi játéknak köszönhetően elbúcsúztatták a hispánokat, az olaszok elleni elődöntőben viszont ismét könnyűnek találtattak.

Az utóbbi években rendre szoros mérkőzéseket vívtunk az oroszokkal, amely találkozókból többnyire mi kerültünk ki győztesen - utoljára januárban a belgrádi Eb-n meccseltünk, akkor 11-10-re nyertek Bíró Attila tanítványai -. Ezen ütközetek egyébiránt sok gólt hoztak, de a találatokban most nem látunk értéket, mivel a bukmékerek jól lőtték be a határokat, továbbá az utóbbi évek magyar-orosz csatái közül messze ez bír a legnagyobb téttel. Véleményünk szerint Bujka Barbaráék nagyobb játékerőt képviselnek, amit be is bizonyítanak pénteken a medencében és rendes játékidőben lenyomják a keletieket, amivel újabb érmet szereznek hazánknak.

Magyarország-Oroszország
hatharom.com-tipp: Magyarország
TippmixPro@1.40