Riói olimpia

Áll a bál Romániában a hamis ruhák miatt

  • MTI
  • MTI

A romániai Olimpiai és Sportbizottság (COSR) elnöke bejelentette, hogy a riói olimpia után benyújtja lemondását, és erre kéri a bizottság alelnökeit és vezető testületeinek tagjait is.

Alin Petrache a bizottság honlapján közölt közleményben helyezte kilátásba lemondását hétfőn hajnalban. Az elnök arra hivatkozott, hogy az olimpia után alaposan ki kell elemezni a román sportolók felkészülését, eredményeit, és a szervezeti hierarchiának nem szabad befolyásolnia az elemzés menetét.

Románia női kézilabda-válogatott két győzelemmel és három vereséggel még a csoportból sem jutott tovább a tornán.

A sportvezető mind a sportolóktól, mind a közvéleménytől elnézést kért a Rióba utazott román sportolók felszerelésének megkérdőjelezhető minősége miatt. Közölte: belső vizsgálatot indít az olimpiai bizottságnál, hogy kiderüljön, kik a felelősek ezért. Petrache ígérete szerint szigorú büntetésre számíthatnak azok, akik felelősségre vonhatóak lesznek az ügyben. Pénteken a román ügyészség is vizsgálni kezdte azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a riói olimpián résztvevő román sportolók számára hamisított felszerelést biztosított az olimpiai bizottság.

Amint a Mediafax hírügynökség közölte, a riói olimpián az utóbbi ötven év leggyengébb román szereplése körvonalazódik. Románia egy arany, egy ezüst és két bronzéremmel az éremtáblázat 32. helyén áll a hétfői versenynap előtt.

Tippelj a napi kérdésekre olimpiai tippjátékunkban, és nyerj egy csúcs tabletet!