Riói olimpia

Del Potro Djokovics és Nadal után Murrayt is megvicceli?

A címvédő brit Andy Murray és Juan Martín del Potro vívja a férfi teniszezők egyéni döntőjét, tehát vagy brit, vagy argentin győztese lesz a versenynek.

Érdekes párosítás a fináléban, no nem a címvédő Andy Murray ittléte a meglepetés, hanem a 2009-es US Open-bajnok Juan Martín del Potróé, akivel a torna előtt nem igazán számolt senki sem. A csuklóműtétje óta ugyanis még nem került topformába, illetve ezt már nyugodtan írhatjuk múltidőben, hiszen Rióban varázslatos teniszt tett le eddig a pályára. 

Egyelőre egyértelműen róla szól az olimpia a teniszezőknél. Rögtön a lehető legnagyobb skalppal indította a tornát, kiütötte a világelső Novak Djokovicsot. Nem csak egy egyszeri csoda volt ez, utána lehozta a kötelezőket, majd megverte Peking bajnokát, Rafael Nadalt is az elődöntőben. Hihetetlen küzdelmet láthattunk közöttük, amely pályázik az év meccsre díjra. Elképesztően nagy szívvel játszik az argentin, hihetetlenül akar minden győzelmet, és ez el is repítette a döntőig. No meg a pazar tenisze és az argentin tábora, amely felvette a kesztyűt a Nadalt éltető spanyolokkal is. 

Murraynek sokkal nyugodtabb útja volt, kevésbé emlékezetes dolgokat művelt. Egy igazán szoros meccse volt, de összességében vérprofiként tette a dolgát és nyerte a meccseket. Nem kérdés, hogy jó formában van, az idei három Grand Slam-döntő után most még az olimpián is aranyért játszhat, egészen kivételes teljesítmény. 

Ki nyeri a döntőt?
Juan Martín del Potro Andy Murray
TippmixPro @ 3.70 TippmixPro @ 1.20

Del Potro, ha a legjobbját hozza, akkor bárkit képes megverni, de ezzel aligha mondtunk újat. A mérkőzés legnagyobb kérdése, hogy milyen fizikális és mentális állapotban lép pályára? Rengeteget kivehetett belőle az elődöntős meccse. Márpedig ez ellen a Murray ellen topon kell lenni minden tekintetben. Nem az argentin mellett szól az sem, hogy a döntőben már három nyert szettig tart a küzdelem. Így még nehezebben elképzelhető, hogy Dél-Amerikában maradjon az arany, hiszen a britet idén csak Djokovics tudta ilyen hosszúságú meccsen megverni.

Nem lehet azért persze teljesen leírni Del Potrót, mert egy óriási bajnok és rengetegen fognak neki drukkolni, de elég kevés dolog szól mellette. Egyébként is nehéz dolga lenne egy olyan Murray ellen, akit hosszútávon szinte lehetetlen letolni a pályáról. Tippünk egy 3-1-es brit siker, amelyre 3.75-szörös oddson fogadhatunk.