Átigazolás

Német válogatott védő igazolt az Arsenal

Az angol Premier League-ben szereplő Arsenal megegyezett a német válogatott Shkodran Mustafival, az átigazolás hamarosan hivatalos is bejelenthetik.

A játékos és a klub között megállapodás tényét Mustafi ügynöke jelentette be, ugyanakkor az ügylet még nem tekinthető véglegesnek, mivel a Valenciának és az Arsenalnak is meg kell még egyeznie a vételárról. A 24 éves belső védőre amiatt van nagy szüksége Arséne Wengernek, mert a keretből Per Mertesacker, Gabriel Paulista is sérült, míg Laurent Koscielny csak nemrégiben kezdhette el ismét az edzésmunkát az Eb-n összeszedett sérülése után. 

Sajtóhírek szerint az Ágyúsok szeretnék, ha a Premier League hétvégi rajtja előtt már létrejönne az üzlet. sőt, ha nevezni akarják a Liverpool elleni bajnokira, akkor már péntek 11 óráig pontot kell tenniük az ügy végére. 

A német válogatott Mustafi lehet az Arsenal 4. nyári szerzeménye, a londoniak korábban Granit Xhakat, Takuma Asanót és Rob Holdingot szerezték meg. 

Az Arsenal vasárnap rögtön egy csúcsrangadóval nyitja az új idényt, hiszen a Liverpool látogat az Emirates Stadionba. A bukik szerint háromesélyes mérkőzésről van, ahol a hazai pálya előnye miatt egy hajszállal az Arsenal számít esélyesebbnek. 

[2252172] 2016-08-14 17:00:00 Arsenal - Liverpoolx;
2016-08-13;47
2016-08-14;47
2016-08-15;47
209498