Átigazolás

Pogba a Manchester Unitedé - hivatalos

  • hatharom.com

Hivatalosan 105 millió eurójába került a manchesteri csapatnak korábbi játékosuk visszavásárlása.

"Nagyon örülök, hogy újra a MU játékosa lehetek. Ez a klub mindig különleges helyet foglalt el a szívemben és nagyon várom a közös munkát José Mourinhóval. Nagyon jó volt Olaszországban futballozni, remek élményekkel gazdagodtam, barátokra tettem szert. De úgy érzem, itt az ideje visszatérni az Old Traffordra. Nagyon várom, hogy ismét pályára lépjek Manchesterben, céljaim eléréséhez pedig igazán megfelelő klub a MU" - nyilatkozta Pogba.

A már említett Mourinho is megosztotta a nagyérdeművel gondolatait: "Paul már most a világ egyik legjobb játékosa, pedig még csak 23 éves. Kulcsembere lesz a jövő Unitedjánek, amelyet szeretnék felépíteni. Remekül lát a pályán, gólerős, gyors, erős, évekre kibérelheti magának a tagságot a kezdőcsapatban. De úgy vélem, még ennél is jobb lesz, még fejlődni fog" - mondta a portugál mester.

A francia klasszis öt évre kötelezte el magát az angol csapathoz és hivatalosan 105 millió eurójába került a Unitednek.

Az újjáépülő MU a hétvégén az angol szuperkupával, a Community Shield megnyerésével hangolt a következő szezonra. Az angol Premier League küzdelmei a hétvégén rajtolnak, a Vörös Ördögök a nyitófordulóban a Bournemouth otthonába látogatnak. Bár a tavalyi idényben ugyanitt 2-1-es vereséget szenvedtek a manchesteriek, a bukik szerint vasárnap megszerezhetik a három pontot, hiszen a vendégek sikerére 1.70-es szorzóval fogadhatunk a    .

A bajnoki címet illetően egyébként a fogadóirodák a két manchesteri gigász csatáját és ezzel együtt Guardiola-Mourinho versenyfutást várnak az aranyért. 

PREMIER LIGA 2016/17    
Manchester City 3.45
Manchester United 4.25
Chelsea 6.75
Arsenal 7.00
Liverpool 9.50
[2252173] 2016-08-14 14:30:00 Bournemouth - Manchester Unitedx;
2016-08-13;47
2016-08-14;47
2016-08-15;47
209498