NB I

Megszakadt az újpesti nyeretlenség

A Paks és a Haladás azonban három forduló után is nyeretlenül áll az OTP Bank Ligában.

Intenzíven kezdett az Újpest csapata az Illovszky Stadionban a Paks ellen és ennek a 11. percben már meg is lett az eredménye, Lázok János 11 méterről bólintott a tehetetlen Kemenes kapujába.

A Paks próbálkozott ugyan támadásokat vezetni a fordulást követően, ám csak ritkán jutottak el Balajcza kapujáig. A két nyeretlen együttes csatájából tehát végül a lila-fehérek jöttek ki jobban, noha játékuk távolról sem volt meggyőző. Ezt persze mi nem bántuk, hiszen 1.70-ért tippeltünk arra, hogy nem esik három gól a mérkőzésen - ez nem forgott veszélyben egy pillanatig sem.

Nem volt éppen izgalmaktól hemzsegő a Sopronban rendezett Haladás-Honvéd első félideje. A legérdekesebb momentum a 35. percre maradt, amikor Bosnjak a tizenhatoson belül kezezett, ám  büntető végül elmaradt. Ezt leszámítva helyzetektől mentes, gyenge egy órát láthattunk.

Az utolsó 15-20 percre aztán megélénkültek az események, előbb Rácz szerzett vezetést a Halinak, majd két perccel később a vendégek Bosnjak öngóljával egyenlítettek. A 93. percben még volt egy ziccere a házigazdának, ám újabb gól már nem esett. A Hali tehát maradt nyeretlen, míg a Honvéd négy ponttal áll három meccs után. Aki viszont velünk tartott, nem bánta meg, mérkőzés előtti beharangozónkban ugyanis 2-3 gólt tippeltünk 1.90-es szorzóért.

2016-07-30;212
209575