Riói olimpia

Ezeket az érmeket várják a magyar csapattól

  • hatharom.com/MTI

Az olimpiai eredmények előrejelzésével foglalkozó honlap az előkelő 11. helyre várja Magyarországot a riói játékok éremtáblázatán, igaz, a jóslatot készítők felkészültségét erősen megkérdőjelezi néhány lehetetlen tipp.

Az Olympic Medals Predictions szerint a magyarok 7 arany-, 5 ezüst-, és 7 bronzéremmel zárják majd a játékokat, ami nem tűnik elképzelhetetlennek, az viszont már annál inkább, hogy az ezüstérmesek között ott lesz kajak egyes 500 méteren az egyébként csak tartalék Kárász Anna, illetve a bronzérmesek sorában a férfi kardcsapat, annak ellenére, hogy a versenyszám nem is szerepel a programban.

A honlap szerint kajak-kenuban a női K-2 500-as és a K-4 500-as egység, illetve a férfi K-2 200-as duó is bajnok lesz magyar részről, mint ahogy Hosszú Katinka 200 és 400 méteres vegyesúszásban. Öttusában az idei világbajnok Kovács Sarolta győzelmét jelzi előre az oldal, mely szerint az Európa-bajnok női vízilabda-válogatott is a dobogó felső fokára állhat majd fel.

Második lesz Kárász mellett a férfi K-4 1000 méteres hajó, illetve a kenu kettesek 1000 méteres is távján is másodikként érnek majd célba a magyarok. Hosszú Katinka az oldal szerint 200 háton szerez ezüstöt, Cseh László pedig 200 pillangón.

A bronzérmesek között veszik számításba - a férfi kardcsapat mellett - párbajtőr egyéniben a vb-címvédő Imre Gézát, az olimpiai címvédő kardozó Szilágyi Áront és Hosszú Katinkát 100 háton, Cseh Lászlót 100 pillangón, Verrasztó Dávidot pedig 400 vegyesen, illetve a férfi vízilabda-válogatottat.

A fogadóirodáknál is hasonló termésre számítanak, hiszen a magyar csapat aranyérmeinek a számát a Tippmixnél 6,5-nél húzták meg. 

MAGYARORSZÁG HÁNY ARANYÉRMET SZEREZ?    
Kevesebb, mint 6.5 TippmixPro@2.25
Több, mint 6.5 TippmixPro@1.50

Kattints a képre a játékhoz!