NB I

Százszázalékos maradhat a Diósgyőr

  • hatharom.com

A Videoton után az Újpestet is legyőznék Horváth Ferenc tanítványai.

Százszázalékos maradhat a Diósgyőr. - Fotó: dvtk.eu

Ennél jobban nem is indulhatott volna a szezon a diósgyőriek számára, hiszen az első fordulóban, idegenben sikerült legyőzniük a tavalyi bajnokság ezüstérmesét, vagyis a Videoton gárdáját. A siker főleg úgy ér sokat, hogy Horváth Ferenc mindössze bő két hete vette át a csapatot, ráadásul a miskolciak már a második percben hátrányba kerültek. Azonban Bognár István parádés egyéni teljesítményének köszönhetően még az első félidőben sikerült fordítaniuk, s végül teljesen megérdemelt győzelmet arattak.

"A srácok bebizonyították maguknak, hogy pusztán a hozzáállással és némi szervezettséggel meg lehet verni Magyarország egyik legjobb csapatát is. Így legalább elhiszik azt, hogy amiről beszélek, az nem egy légből kapott dolog, hanem lehet akár valóság is. Minden csak rajtuk múlik. Bármilyen eredményt el lehet érni és akarni is kell, mert meg lehet csinálni. Az Újpest nagyon is jó csapat, hiszen jó játékosokból áll, még ha nem is sikerült nekik az átigazolás és meg is gyengültek valamilyen szinten. Az Újpest mindig is Újpest lesz, teljesen mindegy, hogy milyen felállásban jönnek. Ők biztos, hogy azért jönnek ide, hogy nyerjenek, nekünk pedig azért kell úgy játszanunk, ahogy múlt héten játszottunk, hogy mi nyerjünk." - mondta Horváth Ferenc a dvtk.eu-nak.

[2253474] 2016-07-23 18:00:00 Diósgyőr - Újpestx;10

A kiváló rajt tehát megvolt a miskolciak számára, a pazar folytatás pedig nem elérhetetlen, mivel az újpestiek igen gyengén muzsikáltak az első játéknapon. A lila-fehérek gyakorlatilag kaput eltaláló lövés nélkül hozták le a Honvéd elleni meccset, avagy egyáltalán nem meglepő, hogy a bordó-feketék végül nagyon könnyedén győzték le Nebojsa Vignjevicséket 2-0-ra.

A gárda gondjai pedig tovább nőttek, hiszen a temérdek hiányzóhoz csatlakozott Enis Bardhi, akinek a könyökét rúgták meg a múlt héten, s az orvosok 10 napos kényszerpihenőt írtak elő számára, ugyanakkor a macedón játékos nagyon szeretne pályára lépni szombaton, de játéka így erősen kérdéses.

"Nagyon tiszteljük a Diósgyőr együttesét, és biztos vagyok benne, hogy rendkívül motiváltak lesznek ellenünk a hétvégén, főleg a Videoton elleni győzelmüket követően. Bár veszítettünk az első fordulóban, de voltak jó elemek a játékunkban, amelyeket még tovább szeretnénk fejleszteni a DVTK elleni összecsapásra. Mindig nehéz pályára lépni Diósgyőrben, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy elhozzuk a három pontot." - mondta a vendégek vezetőedzője a miskolciak hivatalos honlapjának.

Az előjelek tehát hazai sikert aposztrofálnak, amit a felek legutóbbi hat diósgyőri mérkőzése is alátámaszt, mivel ezen találkozókat rendre a piros-fehérek nyerték, méghozzá könnyedén. Mindezek után számunkra teljesen egyértelmű, hogy mely együttes a találkozó favoritja.

Diósgyőr-Újpest
hatharom.com-tipp: Diósgyőr
TippmixPro@1.90
[2253474] 2016-07-23 18:00:00 Diósgyőr - Újpestx;