Bajnokok Ligája

Óriási Fradi-égés, már az albán ezüstérmes is sok volt a magyar bajnoknak

  • Javi Moreno

A Ferencváros 210 perc alatt nem tudta megverni a Partizanit, a szerencse pedig az albánokkal volt. Hihetetlen szégyen!

Változott az első mérkőzéshez képest Thomas Doll kezdőcsapata, hiszen a Tiranában egyenlítő gólt szerző Böde Dánielt ezúttal a kezdőben kapott helyet, ahogyan az Albániában gyengén játszó Radó András helyett most Varga Roland futhatott ki a gyepre.

A gyenge kezdés ellenére a Fradi hamar megszerezte a vezetést, Ramírez buktatása után Gera értékesítette a jogos büntetőt.

A szerzett gól a Ferencvárost zavarta meg, következett egy borzalmas negyedóra, amikor sorban adták el a labdát a zöld-fehérek hátvédjei, egy ízben még az albánok ziccerbe is kerültek ennek köszönhetően.

A megnyugtató gól a 25. percben következhetett volna, de a játékvezető ezúttal nem ítélt büntetőt a magyar csapat javára, pedig Bödét is faultolták a tizenhatoson belül. A 40. percben pedig már fel is harsant az első "ébresztő", egyenlítettek ugyanis az albánok. Egy gyenge beadást követően Hüsing egy albán támadó szorításában a saját kapujába emelte a labdát.

A második játékrészben egyből egy nagy Böde-ziccert láthattunk, ami azt sejtette, Doll bizony leüvöltötte játékosai felét a szünetben - joggal. A magyar válogatott támadó helyzete után azonban nem következtek újabbak, a Fradi hatalmas fölényben játszott ugyan, de bődületesen nagy helyzeteket alig-alig dolgozott ki az albán kapu előtt. Persze nem támadhatott eszetlenül a bajnokcsapat, egy bekapott gól ugyanis végzetes lett volna. A rendes játékidőben nem esett több gól, jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás harminc percében már mindkét gárda nagyon fáradt volt, így sok izgalmat nem élhetett át az egyre idegesebb nézősereg. A büntetők során végül az albán csapat bizonyult jobbnak, így a Ferencváros kiesett és még az Európa Ligában sem folytathatja a magyar bajnok.

Idén is beárazták a magyar futballt...

[2284241] 2016-07-20 19:30:00 Ferencváros - Partizanix;