EURO 2016

Ronaldo és Bale mindig rivalizáltak - Ancelotti

A Real Madrid két sztárja ma Lyonban csap össze, egykori trénerük szerint pedig még edzésen is mindig küzdöttek egymás ellen.

Szerda este az Európa-bajnokság első elődöntőjén összecsap egymással Wales és Portugália. Habár a nyilatkozatok szerint a mérkőzés nem a Real Madrid két sztárjáról, Bale-ről és Ronaldóról szól majd, a különböző sportmédiumok szeretik felhúzni a mérkőzést kettejük csatájára. Carlo Ancelotti szerint nem is véletlenül.

   
Portugália Döntetlen Wales
2.15 3.05 3.45

"Gareth Bale és Cristiano Ronaldo nagyon sokszor játszottak egymás ellen Valdebebasban, az edzőpályán. Talán még többször is, mint arra ők emlékeznek. És nekik mindegy volt, hogy egy szimpla bajnoki vagy egy edzés volt, nyeri akartak. Nagyon sokszor láttam őket mindent kiadni magukból, pedig csak egy barátságos mérkőzés volt a csapat játékosai között. Minden nagy játékos igazi versenyző is egyben.

Szakértői véleményeket szeretnél olvasni a mai elődöntőről? Íme!

A legjobbat akarják kihozni magukból, még akkor is, ha csupán az a tét, melyik játékos térhet vissza a pihenőhelyre győztesként. És most, hogy egy Eb-elődöntőn találkoznak, még biztosabb, hogy megszakadnak majd a pályán, mindent megtesznek az országukért" - mondta az olasz mester.

A Bayern München élére nemrég kinevezett edzőzseni kiemelte, mennyire sokat tett mindkét futballista a hazájáért már eddig is. "Mindketten olyan országért játszanak, amely nem tartozik a világ legjobbjai közé, mégis szenzációs a statisztikájuk. Nagyon szeretik a hazájukat, tudják, mekkora nyomás van rajtuk és hogy mindenki tőlük várja a gólokat. Szeretem ezt a hozzáállást, szeretem, ha valaki mindent megtesz a címeres mezért.

Játékstílusuk a nyilvánvaló hasonlóságok ellenére is teljesen más. Madridban nálam Cristiano a balon játszott, Gareth a jobbon, mert úgy véltem, ez a legjobb a csapatnak. Gareth-ben az a jó, hogy bármilyen poszton jól érzi magát, Cristiano viszont inkább a balon érzi magát kényelmesen" - árulta el Ancelotti.

Gólt lőnek-e a csillagok?
Cristiano Ronaldo                                                 Gareth Bale
Igen Nem Igen Nem
2.00 1.64 2.70 1.35
[1695476] 2016-07-06 21:00:00 Portugália - Walesx;