EURO 2016

Jöhet a Ronaldo-Bale csata - elődöntős Wales!

  • hatharom.com

Óriási meglepetésre Wales 3-1-re legyőzte Belgium válogatottját az Európa-bajnokság negyeddöntőjében!

Pazar iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét oldalon megvoltak a helyzetek, végül a belgák szerezték meg a vezetést a 13. percben, Radja Nainggolan 28 méterről ragasztott óriási gólt a walesiek hálójába (0-1). A találattól felébredtek a szigetlakók, hiszen egyrészt gyorsan összeszedtek három sárga lapot, másrészt kiegyenlítettek. Aaron Ramsey szögletét Ashley Williams fejelte elemi erővel, védhetetlenül a kapu baloldalába (1-1).

Ahogy zárult az első félidő, úgy folytatódott a második, vagyis walesi mezőnyfölénnyel, azonban mégis a belgák előtt adódtak nagyobb lehetőségek. Mihelyst viszont kijöttek a szorításból Gareth Bale-ék, úgy egyből be is találtak, hiszen Aaron Ramsey centerezését Hal Robson-Kanu kezelte le, majd küldte Thibaut Courtois hálójába (2-1).

A gól mellbe vágta a belgákat, akik mentek előre az egyenlítésért rendületlenül, azonban a mezőnyfölényen kívül másra nem futotta erejükből, nem úgy, mint a szigetlakóktól. A hajrában Chris Gunter robogott el a jobb szélen, beadását pedig Sam Vokes bólintotta a hálóba (3-1)! A hátralévő időben mindent megpróbáltak Eden Hazardék, de nem jött össze számukra semmi, így végül két góllal alulmaradtak Walesszel szemben.

[1695473] 2016-07-01 21:00:00 Wales - Belgiumx

Jól járt az, aki megjátszotta a mérkőzésre ajánlott tippünket, hiszen nagyon hamar bejött a mindkét csapat szerez gólt, így bőven megduplázhatta pénzét, aki ránk hallgatott. A walesiek továbbjutásával azonban még nagyobbat lehetett kaszálni, átlagosan bőven háromszoros pénzt ért, hogy a négy közé jutnak Chris Coleman tanítványai. A szigetlakók ellenfele az elődöntőben Portugália lesz, vagyis összejön a Cristiano Ronaldo-Gareth Bale csata, amit viszont Ben Davies és Aaron Ramsey a pénteken begyűjtött sárga lapjai miatt biztosan kihagy a walesiektől.

[1695473] 2016-07-01 21:00:00 Wales - Belgiumx;