Európa Liga

Megkezdődhet a fehérvári menetelés az EL-ben

A moldovai Zalti csapata aligha okoz majd kellemetlen meglepetést a motivált Videotonnak.

Csütörtök délután megkezdődik az európai kupaszezon a magyar csapatok számára is, az MTK után a Videoton is pályára lép. Henning Berg fiai a moldovai Zaria Balti ellen hazai pályán simán vehetik az első akadályt, és akár már Magyarországon eldönthetik a párharcot.

   
  1 x 2
Videoton-Balti 1.25 4.95 9.75

Komolyan vette az erősítéseket a Videoton, hiszen három, magyar szinten remek játékos érkezett a piros-kékekhez. A Bódi-Barczi-Lazovics trióból azonban vélhetően csak a Debrecentől érkezett támadó kaphat szerepet kezdőként, Barczi a kispadon foglalhat helyet, míg Lazovics hónapok óta nem játszott éles meccset, így nála még késik a rajt. Szintén kimaradt a csapatból a két Eb-hős, Lang Ádám és Juhász Roland, ők Berg elmondása alapján csak szombaton csatlakoznak a csapathoz. Az ellenféllel kapcsolatban a norvég mester megjegyezte, kicsit zsákbamacska számára, mit is tudnak nyújtani a pályán. "Moldáv ellenfelünkről túl sokat nem tudunk. Negyedikek lettek az előző szezonban, emellett megnyerték a Moldáv Kupát. Azóta új edzője van a csapatnak, és a játékosállományban is történtek változások. Igyekeztünk minél jobban feltérképezni ellenfelünket, viszont elképzelhető, hogy más játékrendszerben fognak szerepelni, mint a legutóbbi szezonban. Elég rugalmasak vagyunk, és ha ez beigazolódik, akkor képesek leszünk menet közben alkalmazkodni az új helyzethez" - mondta a tar mester.

A Videoton várható kezdőcsapata
Horváth T. - Nego, Vinicius, Fejes, Szolnoki - Bódi, Simon Á., Kovács I., Oliveira - Suljic, Géresi

A kupagyőztes csapatról valóban nem áll sok információ rendelkezésre, keretükben válogatott játékos például alig található. Érdekesség azonban, hogy keretükben mindössze két idegenlégiós van, egy örmény és egy argentin játékos. A csapat összértéke egyébként körülbelül harmada a Videotonénak, a nemzetközi kupákban pedig mindössze egyszer, 2011/12-ben mérették meg magukat, akkor a Dinamo Bukarest 7-1-gyel búcsúztatta őket.

Még ha a Videoton valóban tartalékos is lesz kicsit, valamint az ellenfélről nem is lehet sokat tudni, így is igencsak toronymagas esélyesnek tűnik a magyar csapat a győzelemre. Bergnek bőségesen volt ideje együtt dolgozni a csapatával, a keretben pedig nincs annyi új játékos, hogy ez különösebben nehézséget okozzon. Véleményünk szerint a Vidi gond nélkül hozza le az első mérkőzést hazai pályán.

hatharom.com-tipp: Videoton -1 (európai hendikep)
TippmixPro @1.70
[2256775] 2016-06-30 20:00:00 Videoton - FC Olimpiax;