EURO 2016

Jön az első előrehozott döntő!

Összecsap egymással a négy évvel ezelőtti döntő két résztvevője, ám szerintünk most fordított végeredménnyel.

Itt az Európa-bajnokság talán első igazán nagy mérkőzése, megismétlődik ugyanis a 2012-es Eb döntője. Olaszország és Spanyolország összecsapásán egyértelműen a címvédő hispánok az esélyesek, ám Antonio Conte fiai remekül szerepelnek a kontinensviadalon, és mint azt a tréner kihangsúlyozta, bizony nem adják könnyen a bőrüket.

"Nem akarok még hazamenni, a srácok sem akarnak még hazamenni. Nem leszünk áldozati bárányok, a spanyoloknak nagyon meg kell majd küzdeniük, hogy kiverjenek bennünket" - lelkesítette övéit Conte. "Tiszteljük ugyanakkor a riválist, hiszen Európa egyik legjobb csapata ellen játszunk, favoritjai a tornának. Úgy vélem, remekül felépített csapatom van, a védelem összeszedett, a támadósor jól szervezett, képesek leszünk meglepni ellenfelünket".

[1695463] 2016-06-27 18:00:00 Olaszország - Spanyolországx

Conte várhatóan ismét változtatni fog a csapatán, sokkal inkább a belgák és a svédek elleni győztes keret játszik majd, sem mint az írek ellen vereséget szenvedő tizenegy. Vigyáznia kell viszont a fél keretnek a lapokkal, hiszen Barzagli, Buffon, Bonucci, Chiellini, De Rossi, Éder, Insigne, Motta, Sirigu és Zaza is ki kell hagyja az esetleges negyeddöntőt, amennyiben sárgát kap. A csatársorban ezúttal Pellé és Éder kap majd lehetőséget, Candreva viszont sérülés miatt nem állhat rendelkezésre.

Mindenki fitt és egészséges ellenben a spanyoloknál, és mindössze Sergio Ramosnak kell vigyáznia a sárga lappal. Vicente del Bosque fiai azonban nem hangoltak jól az egyenes kieséses szakaszra, hiszen a horvátok ellen bukták a csoportelsőséget. Most ugyanazoknak a játékosoknak szavazhat bizalmat a tréner, hiszen várhatóan nem változtat a legutóbbi kezdőjén a mester.

[1695463] 2016-06-27 18:00:00 Olaszország - Spanyolországx;5

Az olaszok ebben az évezredben nagyon nem szerepelnek jól a hispánok ellen, a tíz meccsből mindössze egyszer, 2011-ben nyert a Squadra Azzurra. Azonban ezen a kontinensviadalon eddig jól szerepelnek a kékek, így bőven látunk rá esélyt, hogy meglepjék a bukik által - szerintünk - túlértékelt spanyolokat.

hatharom.com-tipp: Olaszország jut tovább
TippmixPro @2.40
[1695463] 2016-06-27 18:00:00 Olaszország - Spanyolországx;