EURO 2016

Bankot robbanthatunk Gerával

  • hatharom.com/MTI

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

Az UEFA holnapjának látogatói szombaton 11 óráig szavazhattak az általuk legszebbnek tartott gólra a tíz jelölt közül. Gera találata a voksok 74 százalékát begyűjtve lett az első.

A Magyarország-Portugália találkozó 19. percében egy magyar szögletet követően a portugálok kifejelték a labdát, a tizenhatos vonalán a kapu felé álló Nani hátracsúsztatta, éppen Gera Zoltánhoz, aki mellel maga elé tette, majd 23 méterről a kapu bal alsó sarkába bombázta. A magyar válogatott ezzel szerezte meg a vezetést a 3-3-as döntetlennel záruló mérkőzésen.

A magyar csapat vasárnap 21 órától Belgiummal játszik Toulouse-ban a kontinenstorna nyolcaddöntőjében. A    oddsai alapján a belgák a favoritok, akiknek 1.70-es szorzót ér a győzelmük, míg a mieink sikere pénzünk 4.40-szeresét érheti. 

A csoportkör legszebb találatának birtokosának újabb góljára is fogadhatunk: ha Gera Zoli újabb gólt lő vasárnap, azzal komolyat szakíthatunk, hiszen kereken 7-es oddsot adnak rá a bukik.

Gera Zoltán szerez gólt?    
Igen Nem
TippmixPro@7.00 TippmixPro@1.03
[1695461] 2016-06-26 21:00:00 Magyarország - Belgiumx;