EURO 2016

Storckot nem érdekli a büntető, Gera csalódott

  • hatharom.com/MTI

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya az Izland elleni döntetlen után azt mondta: büszke csapatára.

A szakvezető közvetlenül a meccs után nyilatkozott az M4 Sportnak, hangsúlyozva: nem foglalkozik azzal, hogy jogos volt-e az ellenfél javára megítélt tizenegyes.

"Az elsőtől a kilencvenedik percig mindent beleadtunk. Mindent megkockáztattunk, és ezzel sokat nyertünk, gratulálok az egész csapatnak!" - szögezte le, majd így folytatta: "Lényegtelen, hogy a büntető jogos volt-e. A csapat nagyon sokat fejlődött, nagyszerűen játszott. Továbbra is futballoztunk, ez látható a labdabirtoklásból is. Nagyon megérdemeltük, közel állunk a továbbjutáshoz" - mondta Bernd Storck az izlandiakkal játszott 1-1 után. "Nagyon örülünk mindannyian, hogy sikerült, a játékosaim az utolsó pillanatig küzdöttek ezért. Ezt az öngólt kiprovokáltuk az ellenféltől. Nemcsak a második félidőben, hanem már az elsőben is fölényben játszottunk, de a másodikban több kockázatot kellett felvállalnunk, hogy minél több lehetőséget sikerüljön kialakítani. Ez vezetett eredményre" - mondta a német szakember.

Heimir Hallgrímsson, az izlandiak egyik szövetségi kapitánya gratulált a magyar csapatnak és elismerte, hogy nagy energiákat mozgósított az egyenlítésért. Hozzátette: emiatt talán a végére elfáradtak a játékosai és nem bírták ki a nyomást."Nagyon el vagyunk keseredve a végkimenetelt illetően. A lefújás után a játékosok némán ültek az öltözőben" - mondta az 1-1-gyel végződött marseille-i mérkőzést követő sajtótájékoztatón az izlandi szakember, aki szerint az volt a legnagyobb baj, hogy nem tudták megtartani a labdát.    

Gera Zoltán szerint az izlandi labdarúgó-válogatott tartott a magyar csapattól, amely a hajrában egyenlítve 1-1-es döntetlent ért el második Európa-bajnoki csoportmérkőzésén, ezzel bebiztosítva, hogy a harmadik helynél már nem végezhet hátrébb. "Azt hittem bátrabbak lesznek, de szerintem tartottak tőlünk, ezért nem mertek jobban kinyílni. Abban erősek, ahogy védekeznek, ezt most is megmutatták, de kicsit így is csalódottak vagyunk, hogy nem lett győzelem a vége" - mondta a Ferencváros veteránja, aki arra utalt, hogy a magyarok az egész meccsen nagy fölényben futballoztak. Dzsudzsák Balázs csapatkapitány arról beszélt, hogy már Ausztria 2-0-s legyőzésekor megmutatták, tudnak futballozni, de szerinte ilyen közönség előtt szinte nem is lehet kikapni. A meccsről szólva megjegyezte, hiába játszottak jól, ezen a szinten már nem lehet hibázni, mert azt megbünteti az ellenfél. Ezen a találkozón szerinte kettőt hibáztak, s abból egyszer gólt is kaptak.

"Szívesen lennénk otthon is, hogy átéljük az ottani hangulatot, de nekünk ez a 90 perc jut. Viszont ennél nagyobb katarzis sehol sem lenne. Jussunk minél tovább, hogy ezt sokszor átélhessük" - mondta a magyar szurkolókról a Bursaspor szélsője, aki hozzátette, mindent feladna a válogatott sikeréért, mert annál számára nincs felemelőbb, minthogy "magyar játékosként a magyar válogatottért küzdjön magyar szurkolók előtt egy nagy tornán". Megjegyezte, Bernd Storck szövetségi kapitány szólt, hogy a meccs előtti napokon már ne foglalkozzanak az ünnepléssel és a drukkerekkel, de nehéz függetleníteni magukat ettől.
 "Nagy Ádám nagyszerű észrevétele volt a passz, amelyet kiválóan adott be az üres területre nekem. Először Gerát szerettem volna megjátszani, de végül mégis a hosszú oldalon érkező Böde Dani mellett döntöttem. Jó labda volt a kapus és a védők között, ha nem a védő, akkor Böde rúgja a kapuba" - elevenítette fel a gólt a csereként beállt Nikolics Nemanja, aki a továbbjutásról nem kívánt beszélni, szerinte arról csak akkor érdemes, ha már száz százalékig biztos lesz.

Böde Dániel azt mondta, az Eb rajtja előtt mindenki aláírta volna a négy pontot, mert ezzel nagy sanszuk van a továbbjutásra. Arról, hogy ki mennyi lehetőséget kap, úgy nyilatkozott, ők katonák, és azt teszik, amit a hadvezér mond, ha egy percet kap, akkor egy percet játszik. Juhász Roland szerint az egész meccsen fölényben játszott a magyar válogatott, amely szinte végig birtokolta a labdát, és "az ellenfél semmiből szerzett vezetést". A Videoton védője úgy vélte, "egyre inkább játszós futballt" próbálnak megvalósítani.

A magyar válogatott matematikailag még nem jutott tovább, de négy pontjával vezeti az F csoportot a második forduló után, és harmadiknál rosszabb már nem lehet a kvartettben. Az utolsó körben szerdán Portugáliával találkozik Lyonban. A hat négyesből az első két-két helyezetten túl a négy legjobb harmadik is nyolcaddöntőbe juthat.

 

 

[1695452] 2016-06-18 18:00:00 Izland - Magyarországx;
161819
euro-2016