EURO 2016

A hajrában mentettünk pontot Izland ellen, küszöbön a továbbjutás - videó

Guzmics, Király és Kádár is hatalmasat hibázott az izlandi gól előtt. De a végén szerencsénk volt.

Bernd Storck több helyen is változtatott az osztrákok elleni győztes csapathoz képest. Sajnos ennek egyik áldozata Fiola Attila lett, aki rúgást kapott a sógorok elleni találkozón, így helyét a védelem jobbján Lang Ádám vette át, míg középre a német mester Juhász Rolandot vezényelte. A középpályán ezúttal nem Németh Krisztián, hanem Stieber Zoltán segítette a támadásokat, míg a hórihorgas izlandiak gyűrűjében nem Szalai Ádámot, hanem Priskin Tamást láthattuk.

Lendületesen, mindkét oldalon támadásokkal kezdődött a mérkőzés, az első veszélyes helyzetek a skandinávokhoz fűződtek, de Király Gábornak nem kellett játékba avatkoznia. Az első negyedóra után aztán egyértelműen átvettük a kezdeményezést, mindkét szélen több támadást vittünk végig, ám többnyire csak blokkolt lövésekig jutottak Dzsudzsákék. A 31. perig kellett várni az első ziccerre, ekkor Gudmundsson ütközte le Kádárt, majd ziccerben Király Gábor lábát találta el. Sajnos a 40. percben vezetést szereztek az izlandiak. Király egy szögletet nem tudott lehúzni, Kádár pedig szabálytalankodott az egyik izlandi támadóval szemben. Az ítéletet Gylfi Sigurdsson hajtotta végre, és sajnos nem hibázott. Már a szöglet előtti szituáció is nagyon balszerencsés volt, hát még Király hibája. Elkerülhető gól volt, több szempontból is.

A második félidőre csere nélkül jöttek ki a csapatok, de Nikolics és Böde beállása is a levegőben lógott. Nagy elánnal vetették magukat játékba Priskinék, óriási volt a labdabirtoklási fölény, ám a befejezésekre esély sem volt, a támadó harmadban rengeteg labdát adtunk el. Az első óra végére még 69%-os labdabirtoklási fölényt harcoltunk ki, de az izlandi védelem stabilan állt a lábán. Az utolsó 25 percre érkezett Böde és Nikolics is Stieber, valamint Priskin helyére - ezzel gyakorlatilag átálltunk a 4-4-2-es felállásra.

Az utolsó percekre maradt a magyar fölény, és ennek végül meg is lett a jutalma. Nikolics beadását követően egy izlandi lábról bepattant a mieink egyenlítő gólja. A 95. percben aztán majdnem megnyerte a találkozót Izland, egy 16 méterről elvégzett szabadrúgást követően a kapu mellé pattant a labda.

Az egy ponttal óriásit léptünk a továbbjutás felé, ha Portugália megveri Ausztriát, már a harmadik hely biztosan megvan. De minden további számolgatás majd a Portugália-Ausztria után.

[1695452] 2016-06-18 18:00:00 Izland - Magyarországx;
161819
euro-2016