Tipp

A Kalózok bevehetik Denvert is

  • varin

A Pittsburgh és a Colorado Denverben csap össze, egyértelműen a vendégek az esélyesek.

Sem a Pittsburgh Pirates, sem pedig a Colorado Rockies nincs éppen kirobbanó formában. Nagyon kaparniuk kell a csapatoknak, ha szeretnének bejutni a rájátszásba - erre egyébként inkább a Piratesnek van reális esélye. Azonban a kezdő dobók és az egymás elleni mérkőzések azt mondatják velünk, ennek a mérkőzésnek egyértelmű esélyese van.

Lássuk először a vendégeket. A Pittsburg kitűnően szerepel az NL West csapatai ellen, a 11-4-es mérleg igencsak impozáns. Ebből az adatsorból öt győzelemmel és egy vereséggel veszi ki a részét a Rockies. Az első series alkalmával 6-1-re, 9-4-re és 9-8-ra nyert Denverben a pennsylvaniai csapat. Idegenben amúgy sem rosszak, a 14-15-ös mérleg elfogadhatónak mondható. Jeff Locke-ot küldik ezúttal a dombra a vendégek, aki utolsó négy meccsét megnyerte. Formája kitűnő, utolsó két meccsén 16 inninget dobott, tíz hit, három run, nulla (!!!) walk. A Rocikies ellen a 6-1-es meccsen dobott, ahol hat inning alatt öt hitet kapott csupán.

A Rockiesnál minden adat a fordítottja: 6-13 az NL Central ellen, 10-15 hazai pályán. Ráadásul a kezdő Chad Bettis sem tűnik éppen acélosnak. Utolsó három meccsén rendesen megütötték, 13.1 inning alatt 25 hit, 17 run. A Pirates ellen szintén a 6-1 alkalmával volt a dombon, 6.2 inning, hat hit, négy run.

Ezek a faktorok egyértelműen a Pirates győzelmét valószínűsítik, így reményeink szerint folytatódik a jó denveri forma.

hatharom.com-tipp: Pittsburgh Pirates
Odds: 1.91
Tét: 5/10
Eddig éri meg: 1.80